Seidl: „Nem bízhatjuk el magunkat a bahreini eredmény után”

Andreas Seidl, a McLaren Forma–1-es főnöke figyelmeztette csapatát, hogy nem bízhatják el magukat a Bahreini Nagydíj erős eredménye után, amely egyébként hatalmas lendületet adott a csapatnak a konstruktőri bajnokságban.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Steven Tee / Motorsport Images

Lando Norris és Carlos Sainz Jr. csak a kilencedik és a 15. pozícióból kezdhette meg a hétvégi futamot, de mindkét McLaren-pilóta igen erős versenyt futott, miután a negyedik és ötödik helyen végeztek, így 22 értékes pontot gyűjtve a wokingi csapat számára.

Sergio Perez késői kiesése az igen előkelő harmadik pozícióból pedig igazi bónuszt jelentett az istállónak, hiszen így a nagy rivális Racing Point nem tudott pontokat szerezni, és a Renault pilóták is csak a hetedik és a kilencedik helyen tudták a futamot befejezni.

Két versennyel az idény vége előtt a McLaren 171 pontjával a konstruktőri tabella harmadik helyén áll, megelőzve a 154 egységgel álló Racing Pointot, a 144-et gyűjtő Renault-t és a 131 pontos Ferrarit.

„Nyilvánvaló, hogy az eredmény nagyszerű számunkra ebben a rendkívül kiélezett konstruktőri bajnokságban”  mondta Seidl a bahreini verseny után. „Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy nagyon sokat profitáltunk Checo szerencsétlenségéből is.”

Még több F1 hír:

Seidl kiemelte még, hogy a csapat munkára tudta bírni a legfrissebb aerodinamikai csomagját, amellyel extra teljesítményt találtak.

„Először is biztató látni, hogy az autó így teljesít” – mondta. „És úgy tűnik, hogy ez az eredmény az összes frissítésnek köszönhető, amelyeket az elmúlt négy-öt verseny során tettünk fel az autóra.”

„Láthatjuk ennek az előnyeit, ami nagyszerű, és hatalmas jutalom mindenki számára odahaza, aki részt vett ezekben a fejlesztésekben.”

„Újra el kell viszont ismételnem, hogy nem bízhatjuk el magunkat. Egyszerűen az a legfontosabb, hogy magunkra koncentráljunk, és fontos, hogy továbbra is keményen dolgozzunk annak érdekében, hogy a megbízhatóság egészséges egyensúlyban maradjon a teljesítménnyel.”

„Képesnek kell lennünk valamivel többet kisajtolni az autóból, és az a lényeg, hogy vasárnap továbbra is jó munkát végezzünk az operatív oldalon, valamint a stratégiával és a bokszkiállásokkal is.”

 

„Nagyon bízom a csapatban, a két pilótával együtt, és úgy gondolom, hogy a saját kezünkben van a sorsunk, hogy elvégezzük a munkánkat.”

Norris, aki jelenleg a versenyzők bajnokságában a hetedik helyet foglalja el, elismerte, hogy a múlt hétvégi eredmény „nagy nap” volt számára és a McLarennek is, de óvatosan fogalmazott a szezon hátralévő két versenyével kapcsolatban.

„Nagy nap volt számunkra, azt hiszem, egyáltalán nem számítottunk erre az eredményre” – mondta a brit.

„Szerencsénk volt, hogy a Racing Point [Perez] végül nem ért célba, hiszen akkor dobogóra állt volna. Próbáltuk üldözni őket, de túl gyorsak voltak számunkra, 21 vagy 22 másodperccel előttünk járt, mielőtt kiesett volna.”

„Jó tempójuk van, és az év nagy részében ezt meg is tudták mutatni. Idén azonban nekünk is volt néhány szerencsétlen versenyünk, ahol sok pontért küzdöttünk, például nekem a Nürburgringen , és ami most megtörtént velük, ugyanez megtörténhet velünk is a következő két hétvégén.”

„Tehát nem lehet tréfálkozni, mosolyogni vagy túlzottan örülni, remek, hogy van egy kis előnyünk, de a következő hétvégéken mégis magunkra és a saját teljesítményünkre kell koncentrálnunk.”

A Ferrari döntött Mick Schumacherről, nem pedig a Haas


A 2020-as Le Mans-i 24 órás verseny összefoglalója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalosan is megerősítette a Renault Alonso indulását a "fiatalok" tesztjén
Következő cikk Nem esett jól Vandoorne-nak a Mercedes döntése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország