Seidl látja csapata fejlődését, de tudja, hogy még sokat kell dolgozniuk

A McLaren dupla pontszerzéssel távozhat Imolából, de ennek ellenére talán nem lehetnek maximálisan elégedettek, hiszen több riválisuk is gyorsabbnak bizonyult a hétvége folyamán, a konstruktőri küzdelem pedig egyre szorosabb a harmadik helyért.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in a Press Conference

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren, in a Press Conference

Mark Sutton / Motorsport Images

A csapatvezető, Andreas Seidl több témáról is elmondta véleményét a leintést követően, de a legfőbb kérdéseket mégis a bajnoki csatával kapcsolatban tették fel neki, hiszen ott most már csak egyetlen pont választja el egymástól a Renault-t, a McLarent és a Racing Pointot.

„A Renault elleni küzdelem elérte a forráspontot. Hogyan fognak reagálni erre?” – hangzott a kérdés Seidl felé. „A végén világossá vált, hogy a vasárnapi versenyt a tegnapi kvalifikáció pecsételte meg, mivel csak kilencedikek és tizedikek lettünk szombaton” – kezdte Seidl.

„Nem igazán tudtunk ma sok mindent csinálni. Carlosnál láttuk, hogy egy ilyen pályán, ha beszorulsz valaki mögé, akkor szinte semmit sem lehet csinálni. Szerintem ezért kell így is elégedettnek lennünk a végeredménnyel és a szerzett 10 ponttal.”

Még több F1 hír:

„A csapat és mindkét pilóta remek munkát végzett a verseny kivitelezését illetően, jók voltak a kerékcserék is, és a stratégiai döntések is helyesek voltak. Persze mi is nyertünk az előttünk lévő incidensekből, melyek révén harcban maradtunk a harmadik helyért.”

A csapatfőnök persze azt is tudja, hogy a most következő másfél hetet arra kell majd használják, hogy minden kis apróságot megtaláljanak, melyek segítségével előnyt szerezhetnek és harcban maradhatnak.

„A meglévő csapattal, autóval, valamint a két pilótánkkal még mindig a mi kezünkben van a küzdelem életben tartásának esélye. És erre akarunk koncentrálni.”

„A szombati időmérős eredménynek azonban hatalmas jelentősége van arra nézve, hogy miként alakul a futamod. Nem mindegy, hogy szabad a levegő előtted vagy beszorulsz valaki más mögé.”

Hiába a dupla pontszerzés, az azért talán beszédes lehet, hogy a McLarent Imolában lényegében hat csapat is megverte a futamon, ez pedig nem jelent túl jót a jövőre nézve. Andreas Seidl erről is elmondta a véleményét.

Lando Norris, McLaren MCL35, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35, Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Ez nem sokkolt minket. Ebben a helyzetben vagyunk. Csapatként is így látjuk, és tudjuk, hogy sokat kell még fejlődnünk minden területen, persze az autó teljesítményének javítása érdekében is mindent megteszünk” – folytatta.

„A versenycsapat és a fejlesztésért felelős csapat között is komoly együttműködés zajlik, és erre fókuszálunk most. Ha megnézzük az idei autót a tavalyihoz képest, akkor biztosan jobbak vagyunk most.”

A szakember elsősorban azt hangsúlyozta ki, hogy látja az alakulat munkájában beállt változásokat, és látja, hogy már sokkal jobban össze tudnak dolgozni és gördülékenyebben zajlanak a dolgok, mint korábban.

„Ez bíztató, hiszen emiatt optimistább vagyok a jövőt illetően is, hogy meg tudjuk tenni a következő lépéseket. Azt nyilván nem felejthetjük el, hogy milyen erős versenytársaink vannak. Több időre van még szükségünk a további lépések megtételéhez.”

Pereznek érthető módon fáj, hogy lecsúszott a dobogóról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Kvjat a vakmerőségének tudja be a negyedik helyet
Következő cikk A Honda is csalódott Verstappen kiesése miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország