Seidl elmondta véleményét a jelenlegi steward-rendszerről

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl úgy véli, hogy a Forma–1 jelenlegi steward-rendszere megfelel ahhoz, hogy állandó stewardok nélkül is következetes ítéleteket hozzon.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Idén már többször is kritizálták a stewardok döntéseit következetlenségük miatt, hiszen a versenyzők által hasonlónak ítélt incidensek esetében eltérő ítéleteket hoztak. Az a döntés, hogy nem büntették meg Max Verstappent, amiért Brazíliában leszorította a pályáról Lewis Hamiltont, arra késztette a McLaren pilótáját, Lando Norrist, hogy igazságtalannak nevezze az Ausztriában egy nagyon hasonló incidensért kapott büntetését.

Az év elején Fernando Alonso is elégedetlen volt az idei szezonban hozott egyes döntések következetességével, különösen a pálya elhagyásával és a versenyek elején előnyre szert tevő versenyzőkkel kapcsolatban.

Bár az évek során voltak olyanok, akik állandó stewardok alkalmazását szorgalmazták, Andreas Seidl szerint a jelenlegi rendszer elegendő lehet ahhoz, hogy következetesebb döntéseket hozzanak, mivel a stewardok mindig megvizsgálják az előzményeket, mielőtt döntést hoznak.

Még több F1 hír:

„Hogy őszinte legyek, a véleményem nem változott ezzel kapcsolatban. Nem hiszem, hogy az állandó stewardok hiánya lenne a probléma, hogy őszinte legyek, mert amennyire én tudom, amikor van egy eset, az első dolog, amit a stewardok tesznek, hogy visszamennek atörténelemben és megnézik a versenyzési precedenseket, és ellenőrzik, hogy összehasonlítható-e vagy sem, hogy megpróbáljanak következetesek lenni" - mondta Seidl.

„Úgy tudom, hogy minden versenyhétvége után rengeteg információcsere zajlik a stewardok között, hogy mindenki egy szinten legyen az információkkal és megértse, hogy mi történt részletesen.Ezért nem hiszem, hogy ez a nagy probléma lenne szerintem.“

„Nem véletlenül támogatták sokan a múltban a stewardok rotációs rendszerét, hogy ne alakuljon ki negatív hozzáállás például egy bizonyos csapat vagy versenyző iránt és szerintem ez egy jó érv. Nem hiszem, hogy ez a legnagyobb probléma. Szerintem erre a cserére azért van szükség, hogy az érintett stewardok között következetesség legyen" - tette hozzá a McLaren csapatfőnöke.

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi úgy véli, hogy egy állandó stewardokból álló testület elfogultsághoz vezethet és úgy érzi, hogy az összes szabályozó testületet tűz alá veszik a döntéseik miatt, különösen egy olyan szoros bajnoki küzdelemben, mint az idei.

„Minden rendszerrel kapcsolatban vissza kell lépnünk egy lépést, és nem szabad elfelejtenünk, hogy hosszú idő óta először vagyunk egy igazi bajnoki küzdelemben két csodálatos versenyző, két fantasztikus csapat között és nincs olyan szabályozó testület a világon, amelyik népszerű lenne.

„Szóval függetlenül attól, ha bíró, vagy steward vagy bármelyik sportágban, ez része a szerepünknek, amit betöltünk és a mi szempontunkból mindig lesznek apró különbségek, de összességében a stewardok azért vannak, hogy ezeket a döntéseket meghozzák“ - mondta Masi.

Hamilton: Nincs értelme 2022-es autókkal szimulátorozni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone: Sir Frank Williams nélkül ma már nem lenne F1
Következő cikk Wolff szerint nem biztos, hogy segített volna Bottason egy többéves szerződés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország