Seidl elmondta, mi okozza Ricciardo szenvedését – az ausztrál is reagált

A McLaren csapatvezetője, Andreas Seidl úgy gondolja, hogy Ricciardo szenvedését az elmúlt két futamon elsősorban az alacsony tapadási viszonyok idézték elő. Az ausztrál Portugáliában sem tudott kiemelkedőt alkotni, már a Q1-ben búcsúzni kényszerült.

Daniel Ricciardo, McLaren, is interviewed after Qualifying

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Daniel Ricciardo teljesítményét nem érték volna kritikák az első két futam után, amennyiben Lando Norris nem szerepelt volna nála látványosan jobban. Mindkét McLaren-pilóta értékes pontokkal segítette hozzá csapatát a konstruktőri 3. helyért folytatott harchoz, ám az ausztrál teljesítménye elmarad a csapattársáétól.

Ricciardo ráadásul Portugáliában sem tudott javítani a helyzetén, sőt megtett egy apró lépést visszafelé, hiszen már a Q1-ben kiesett, míg Norris egészen a Q3-ig jutott. Az ausztrál csupán a 16. helyről várja a mai futam rajtját.

„Azt hiszem, hogy apró dolgokon múlik, vélhetően az alacsony tapadási viszonyokon, mint amivel itt találkozunk, illetve Imolában a száradó pályán” – jelentette ki Seidl Ricciardo gyengélkedésére utalva.

Még több F1 hír:

„Láthattuk az edzésen (pénteken), hogy a Q1-ből való továbbjutás nem a reális különbség, ami közte és Lando között húzódik. Megpróbált összerakni egy rendes kört, de ez nem könnyű itt a forgalommal, a széllel és az alacsony tapadási viszonyokkal.”

„Egyszerűen csak nyugodtnak kell maradnunk, együtt kell dolgoznunk, és biztos vagyok benne, hogy jönni fognak (az eredmények)” – tette hozzá a McLaren csapatvezetője, aki arra számít, hogy az ausztrál fokozatosan egyre jobb teljesítményre lehet képes.

Ricciardo azzal magyarázta a küszködését, hogy nem képes elhagyni néhány régi vezetéstechnikai megoldást, amelyek nem segítenek neki megtalálni az optimális sebességet az alacsony tapadású aszfalton.

Még több F1 hír:

„Továbbra is megpróbálom kiaknázni az autó erősségeit, de a gyengeségeket is körbejárom” – jelentette ki Ricciardo. „Vannak dolgok, melyeket eddig csináltam, például gyorsabban mentem rá a kanyarbejáratra, ami talán most nem működik.”

„Tehát rendben van, hogy finomítanom kell mindent: ahogy bekanyarodok, ahogy a fékre lépek, szóval tényleg mindent. De végső soron minden F1-es autó különböző, szóval rajtam múlik, hogy tudok-e hozzá alkalmazkodni.”

 

„Visszajelzést tudok adni, képes vagyok elmondani, hogy oké, ez és ez jobb lehet, meg kell próbálnunk, mert ez segíthet az autó fejlesztésében. Szóval most még alkalmazkodnom kell egy kicsit jobban.”

„Úgy éreztem az egész hétvége során, hogy egyre jobb lesz. Úgy hittem, hogy pénteken megtettünk egy lépést a helyes irányba, de nyilvánvalóan a kvalifikáció, hogy úgy mondjam, nem mutat reális képet arról, hogyan telt a hétvége, ez pedig még inkább csalódásra ad okot.”

Egy elképesztő onboard: ilyen egy rajt Monacóból Hunt legendás autójával! (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff Hamilton szerződéshosszabbításáról beszélt
Következő cikk Jöhet a portugál taktikai thriller a Mercedes és a Red Bull között?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország