Seidl: „el kell fogadnunk, hogy a Forma-1 szabályai nagyon bonyolultak”

Jóformán a téli tesztek óta a Racing Point idei autójától hangos a paddock, rengeteg vád és gúnyolódás éri a csapatot, hogy gyakorlatilag a 2019-es Mercedes autóval mennek idén, és egy az egyben lemásolták azt.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Charles Coates / Motorsport Images

A Racing Point tempóját és teljesítményét tekintve elvitathatatlan, hogy nagy előrelépést tettek az idei év során. Sergio Perez és Lance Stroll egyre inkább úgy látszik, hogy az élmezőny végének, vagy a középmezőny elejének a tagja, meglehetősen stabil köröket futva a szabadedzéseken és az időmérőkön egyaránt.

A helyzet azonban nem egyszerű, ugyanis a hirtelen nagy javulást a legtöbben a „Mercedes-másolat” vádnak tulajdonítják be, és ez a feszültség a Stájer Nagydíjat követően kulminálódott: a Renault óvást nyújtott be a Racing Point mindkét autója ellen, méghozzá az első és hátsó fékvezetékek miatt, ami szerintük a Mercedes dizájnjából eredeztethető, ami nem lenne szabályos.

Természetesen a paddockban ez egyelőre az egyik legtöbbet beszélt téma, amiről az elmúlt napok interjúi során valamennyi pilótát és csapatfőnököt megkérdeztek. Nem képez kivételt Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke sem, aki szerint nem tesz jót a Forma-1-nek ez a sok feszültség, viszont a helyzet egyáltalán nem egyszerű.

„Ha általánosságban nézzük, ami az elmúlt hat hónapban történt, valamint az a sok negatív vád, ami a szabálykövetést kérdőjelezi meg, nagyon nem tesz jót a Forma-1-nek. Azt azonban nem érdemes elfelejtenünk, hogy ez a sport eléggé komplex”, mondta Seidl.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Nagyon bonyolult technikai, sportszakmai és pénzügyi szabályaik vannak már most és lesznek a jövőben is, de ez teszi a Forma-1-et olyan különlegessé is. Az FIA-nak biztosítania kell, hogy ugyanolyan szabályok vonatkozzanak mindenkire, ez a kulcsa annak versenynek, amibe belecsöppentünk”, fejtette ki a csapatfőnök.

Seidl ezen a téren méltatta az FIA munkáját, szerinte remekül ügyelnek arra, hogy a csapatok betartsák a szabályokat. A csapatfőnök viszont azt is kiemeli, hogy az FIA-t minden istállónak, teljes mértékben kell támogatnia, mivel egyrészt senkinek nem érdeke, hogy tovább folytatódjon ez a negativitás, mint ami most van, másrészt így tudja csak a szervezet rendesen a munkáját végezni.

 

„A mi részünkről maximálisan támogatjuk az FIA besúgó-koncepcióját, szerintem minél inkább alkalmazni kellene, hogy biztosítva legyen a szabályok betartása. Mi nyitottak vagyunk további ötletek megtárgyalására az FIA-val, például nem lenne rossz ötlet minden csapathoz egy stewardot odarakni, kvázi beépített emberként, hogy ténylegesen biztosítva legyen a szabálykövetés”.

Seidl ugyanakkor leszögezi, hogy ezek a dolgok egyáltalán nem egyszerűek, a csapatok közötti együttműködés sem egyszerű. Úgy véli, egyszerűen „el kell fogadnunk, hogy a Forma-1 szabályai bonyolultak”, ebből kifolyólag azt is, hogy a szabályok betartása, illetve betartatása sem tartozik az egyszerű feladatok közé.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Marko: 2022-ben a Renault vagy a McLaren is az élen lehet…
Következő cikk A McLarennél nem várnak komplikációkat Norris sérülése miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország