Seidl: a „szenzációs” mercedeses kapcsolat segít a McLarennek

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke idén már nem először beszél arról, hogy a Mercedesszel kötött új partnerségük rengeteget segít a wokingi istállónak abban, hogy előre tudjon lépni a mezőnyben.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A hondás és renault-s szenvedések után a McLaren úgy határozott, hogy újjáéleszti a korábban nagyon sikeres McLaren-Mercedes kapcsolatot, mivel érzésük szerint úgy tudják a legjobban megítélni az autójukban lévő potenciált, ha egy győztes motort szerelnek bele.

„Először is, egy autó körideje a teljes csomagtól függ, az erőforrás pedig fontos szerepet játszik ebben. Amikor a Mercedes-motorok mellett döntöttünk, akkor annak egyértelmű okai voltak: azt a motort akartuk az autónkban tudni, amellyel világbajnokságot nyertek” – magyarázta a német szakember.

Még több F1 hír:

„Én nagyon örülök annak, ahogyan ez a partnerség újraindult az első hónapokban. Mindkét csapat Brixworth-ben és Wokingban szenzációs munkát végzett a tél folyamán, még a vírus miatti korlátozások közepette is. Már a legelső teszttől felkészültek voltunk, és nem voltak megbízhatósági problémák.”

Seidl szerint az sem véletlen, hogy már idén nagyobb sikereket tudtak elérni, mint a korábbi években bármikor, beleértve Daniel Ricciardo monzai győzelmét is. „Az eredmények magukért beszélnek.” A csapatvezető pedig azt is tisztázta, hogy a Mercedes nem fog az útjukba állni, miközben a McLaren egyre közelebb kerül az élcsapatokhoz.

„Meg vagyok győződve arról, hogy ez nem fog az utunkba állni, amikor a jövőben ismét a világbajnoki címért fogunk harcolni.” Addig persze még hosszú út vezet, hiszen hiába az utóbbi hétvégék remek eredményei, a McLaren még számos területen le van maradva a legjobbaktól.

A Williams továbbra is támadni fog

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari nem akarja számszerűsíteni, mennyit ér az új hibrid rendszerük
Következő cikk Az Alfa vezető stratégája visszaemlékezett Kimi Räikkönen lenyűgöző portugáliai rajtjára (videóval)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország