Seidl: a Saubernek „vonzó csapattá” kell válnia

A nemrég a Sauber Csoport ügyvezetőjévé váló Andreas Seidl szerint a svájci alakulatnak „vonzó csapattá” kell válnia, miközben a következő években az Audi érkezésének készítik elő a terepet.

Andreas Seidl, CEO of Sauber Group

Az istálló jelenleg az Alfa Romeóval való együttműködése utolsó idényét teljesíti, 2023 után pedig vélhetően visszaállnak majd a Sauber névre, amíg az Audi 2026-ban meg nem érkezik a sportágba. Seidl azonban elmondta, hogy a Saubernek addig is emelnie kell a teljesítményén a pályán, miközben vonzóbbá is kell válnia a pilóták, a szakemberek, a szponzorok és a nézők számára.

„A csoport minden egyes része növekszik, mi pedig szeretnénk ezen az úton haladni tovább rövid, közép és hosszú távon is. A csapat már megmutatta az évek alatt, hogy mire képes, az elképzeléseink Hinwilben pedig egyértelműek – szeretnénk fejlődni, hogy a végén esélyesek legyünk a dobogókra és a győzelmekre” – mondta Seidl egy sauberes kérdezz-felelek keretében.

„Vonzó csapattá akarunk válni, ahová a dolgozók, a pilóták és a partnerek is szívesen jönnek. Olyan csapattá akarunk válni, melyet a szurkolók követni akarnak. Az én feladatom a csapattal együtt pedig az, hogy kidolgozzunk, implementáljunk, majd végrehajtsunk egy világos tervet ezek megvalósításához.”

Ami pedig az Audi szerepvállalását illeti: „Igazán jelentős, mert ez mindenkinek stabilitást és világos irányt biztosít. Tudjuk, hogy nagyszerű jövő vár ránk, de ettől még a mostra fókuszálunk, hiszen folytatni akarjuk a sikeres együttműködést az Alfa Romeóval és a Ferrarival.”

A csapat napi szintű ügyeit azonban nem Seidl fogja vezényelni, hiszen neki más feladatai is vannak: „A Sauber Csoport elsősorban az F1-re fókuszál, ezért természetesen én is kiveszem majd a részem, és hozzá akarok járulni a tapasztalatommal. A napi dolgokat azonban a vezetői csapatom fogja majd intézni.”

„Nagyszerű szakemberekről van szó, akikben megbízom, és igyekszem majd mindent megadni nekik, amire szükségük van. Elmegyek majd pár futamra, de az F1-es siker alapjait a gyárban fektetik le, és én főként most erre fogok koncentrálni” – magyarázta a német.

Aki pedig esetleg valamiért lemaradt volna a hétfői nap legfontosabb híréről: Lance Strollnak ki kell hagynia a bahreini előszezoni tesztet; további részletek ebben a cikkben találhatók.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiállítják Romain Grosjean autójának maradványait: „az autó, ami megmentette az életem”
Következő cikk Ocon: talán csak a „Fernando-effektus” beszél belőlük

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország