Sebastian Vettelnek fel kell kötnie a gatyáját!

Sebastian Vettelnek fel kell kötnie a gatyáját!

A korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger a Monacói Nagydíj időmérő edzését követően arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Ferrari rátalált a helyes útra.

„Egyértelműen látszik a tendencia, hogy javulnak.” – konstatálta Gerhard Berger a Sky előtt tegnap a kvalifikáció után. Kimi Räikkönen hatodik helye mellett is kijelenthető a javuló forma, hiszen Sebastian Vettel ismét a két Mercedes mögül vághat majd neki a futamnak. A németet csak Ausztráliában győzte le egy „nem mercedeses” pilóta az időmérőn. Ez nem más, mint Felipe Massa volt, aki a tegnapi monacói 14. rajthelye ellenére a mezőny harmadik leggyorsabb autójában, a Williamsben ül.

Kínában és Bahreinben Sebastian Vettel Lewis Hamilton mellől indulhatott, a második rajtkockából. Igaz, hogy a Mercedesnek az időmérőn több teljesítmény áll rendelkezésre. A versenyen már nem ennyire egyértelmű ez az előny, ott többé-kevésbé a vörösök is tartani tudják velük a lépést.

„Amikor olyan nagy a lemaradásod, mint a Ferrarinak télen vagy tavaly volt, akkor egy éjszaka alatt nem lehet visszahozni, de: azt hiszem, hogy elég egyértelműen jönnek. Csak: a Mercedes a motormenedzsment területén, motorgyártóként, illetve az autóval is nagyon jó munkát végzett.” – mondja Berger.

Emellett az 55 éves korábbi versenyzőt lenyűgözte Hamilton autója is a kanyarokban: „Ha megnézed a sikánokban, olyan simán átmegy a rázóköveken, és látszik, hogy a Mercedes egész csomagja rendben van. Mindkét versenyző elképzelhetetlenül erős. Sebastiannak fel kell kötnie a gatyáját. A Ferrari azonban fejlődik, ez nem kérdés.”

//

Van gond, komoly gond - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, May 24, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Gerhard Berger
Cikk típusa BRÉKING