Sebastian Vettel rajtbüntetést kap az Amerikai Nagydíjra!
Az Aston Martin versenyzője, Sebastian Vettel minimum 10 rajthelyes büntetést fog kapni az Amerikai Nagydíjra erőforráscsere miatt, így vélhetően az utolsó helyek egyikéről indulhat majd.
A Forma-1-es mezőny 3 motort használhat a 22 versenyből álló 2022-es szezon folyamán büntetés nélkül. Nemrégiben Bottas, Hamilton és Verstappen is hátrasorolást kapott motorcsere miatt, most pedig Sebastian Vettel a soros, akinek az idei negyedik motorját helyezik be a kocsijába.
Amennyiben az Aston Martin-pilótának csak a belső égésű motorját cserélik ki, akkor „csak” 10 rajthelyes büntetést kapna, viszont vélhetően ez esetben is a mezőny végéről indulna, hiszen idén még csak egyszer végzett a nyolcadik helynél előrébb az időmérőn.
Vettel az Amerikai Nagydíj sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy motort fognak cserélni a kocsijában, majd ezt a csapat is megerősítette. A négyszeres világbajnok így nyilatkozott:
„Azt hiszem, nehéz hétvége elé nézünk. Motort cserélünk az autómban, ezért pedig büntetést fogunk kapni. Meglátjuk, mire leszünk képesek innen rajtolva, ezzel együtt előre tekintünk. Úgy gondolom, erősek lehetünk itt, azt pedig majd meglátjuk, hogy mennyire erősek” – mondta Vettel.
Verstappen a Netflix sorozatáról: „Úgy döntöttem, többé nem veszek részt ebben!”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.