BRÉKING

Sebastian Vettel: Örülök, hogy leérettségiztem

Sebastian Vettel nem bánta meg, hogy 2006-ban befejezte az iskolát, és letette az érettségit – Ez nem minden fiatal sportolónak sikerül a profi karrier mellett.

Mi lett volna Sebastian Vettellel, ha a nagy autóversenyzői karrier nem jön össze? Az is igaz, hogy ma elég ritka, hogy valaki négy világbajnoki címet nyerjen a királykategóriában. Fiatal korában ez egy kulcskérdés volt a heppenheiminek, és a kérdés különösen a szüleit foglalkoztatta. Ezért a Ferrari pilóta befejezte az iskolát a maga idejében és letette az érettségit.

„Az ajtók nyitva állnak előttem, hogy talán majd később az életemben, más irányba menjek el.” – magyarázza Vettel a lépését, és hozzáteszi: „Természetesen az én szempontomból nagyon jó, hogy minden jól alakult és minden sikerült. Egy álmom vált valóra, hogy a hobbim, a szenvedélyem a hivatásom. De ez nem magától értetődő.”

A fiatalok más sportágakban is egy lapra tesznek fel mindent, és ezzel nagy kockázatot vállalnak. Főleg mert gyakran egy sérülés egyik napról a másikra véget vet egy profi karriernek. „Bárki, aki korábban sportolt, és talán azt remélte, hogy profi sportoló lehet, tudja, hogy az élete máshogy is alakulhat, hogy nem mindig működik, de a legtöbb esetben valahol a kettő között alakul valami.” – erősíti meg Vettel.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));
Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Talán kijön itt-ott a tehetség, de egy sérülés vagy más körülmények miatt ennek könnyen vége lehet. Ezért volt számomra olyan fontos, hogy az iskolát végigcsináljam és befejezzem.” – állítja a 27 éves német. Ez nem mindenkivel van így. 2011-ben a fociedző, Felix Magath kijelentése, miszerint korábbi játékosának, Julian Draxlernek nincs szüksége érettségire nagy port kavart.

Vettel minden bizonnyal boldog, hogy Ő a szüleire hallgatott: „Mint mondtam, az ajtók még nyitva állnak előttem. Ahogy mondani szokták, ahogy lesz, úgy lesz jó, és ez a szüleimnek is fontos volt, hogy az iskolát legalább jól elvégezzem.” Azonban ez nem volt mindig könnyű. Amikor a heppenheiemi 2006-ban leérettségizett, éppen aktív Forma-3 Euroszériás versenyző volt.

„Természetesen nem volt olyan könnyű helyt állni, mert a legtöbb óráról hiányoztam.” – meséli a Ferrari pilóta és nevetve magyarázza: „Még a rekordot is megdöntöttem, de erre nem vagyok büszke!” A végén kifizetődött ennek a kettős tehernek az ára. Vettel nem csak leérettségizett 2.8-as átlaggal, de hamar megvalósította Forma-1-es álmait. Pontosan tudja, hogy máshogy is alakulhatott volna minden…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Magyar szponzor a hazai F1-es közvetítésben
Következő cikk Williams: Az üzleti érdek az első

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország