BRÉKING

Sebastian Vettel: Milyenek az új motorhangok? Sza*ok!

A Red Bull Racing négyszeres világbajnok versenyzője nem fogta vissza magát és igen keményen jellemezte az új motorok hangját a Forma-1-ben.

Számtalan kritika éri most a sportot az új motorhangok miatt. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) már hét esztendővel ezelőtt tudta, hogy a V6-os turbók drámai különbséget eredményezhetnek, melyek sok nézőt késztethetnek arra, hogy elpártoljanak a Forma-1-től.

Ha csak az F1-live.hu népes olvasói táborát vesszük alapul, akkor is 90%-ban negatívan beszélnek az 1,6 literes V6-os turbók hangjairól. Néhány versenyző kissé visszafogottan, óvatosan nyilatkozott a hangokról, addig Sebastian Vettel egyenesen kimondta azt, amit gondol.

„Ez sz*r!” – mondta egyértelműen a Red Bull Racing hivatalos sajtótájékoztatóján Malajziában, miközben a riporterek lefagyott arcokkal fogadták a választ, hiszen még ők sem számítottak ilyen őszinte szavakra.

„Úgy vélem, hogy a jelenlegi helyzet nem ideális a rajongók számára. A Forma-1-ben igenis fontosak a hangok. Sőt, az egyik legfontosabb dolog a sportban a hang. Látványosnak kellene lennie a Forma-1-nek, de ez nem az, amit vártunk.”

„A verseny (Ausztrália) ideje alatt ott voltam a bokszutca falánál, és ez csendesebb volt, mint egy bárban. Nem sokra emlékszem a gyerekkori F1-es élményeimről, mivel csak 6 esztendős voltam. Az egyetlen, ami megmaradt bennem a németországi szabadedzésről, az a hang volt.”

„Ezek hangos autók voltak, és még a föld is remegett tőlük. Nagyon sajnálatos, hogy ezt többé már nem tapasztalhatjuk. Van néhány dolog, ami nem tetszik a sportban, de végső soron nem én írom a szabályokat. Máskülönben mögöttem a V12-esek üvöltenének. Jelenleg még a mobiltelefon csörgését is meg tudnám hallani a pilótafülkében. És ez nem olyasvalami, amit szeretnél magadnak egy versenyautóban.”

„A rajongók megérdemlik azt, hogy egy hangos eseményt kapjanak. Végtére is, eddig a pontig ez volt a legcsodálatosabb dolog az F1-ben. Jó lenne egy kis több életet látni az autóktól. Ha szurkoló lennék, nem a gumik csikorgására lennénk kíváncsi, hanem a visító motorhangokra.”

És mi a helyzet a maláj versenyhétvégével?

„Remélem, hogy most legalább a verseny feléig eljuthatok.” – fogta viccesre a figurát Vettel.

„Úgy vélem, ha sikerül befejeznem a versenyt normális terhelés mellett, akkor esélyünk lehet a dobogóra. A Mercedes nyilvánvalóan nagyon gyors volt Melbourne-ben, de sokat fejlődtünk. Daniel (Ricciardo) eredménye is mutatja, hogy soha nem szabad minket leírni, és készen állunk a harcra. Kemény egy hétvége lesz a magas hő és páratartalom miatt, de úgy hiszem, nem lesz gond.”

Daniel Ricciardo, az ausztrál csapattárs is mondott néhány szót a hangokról.

„Ezek a hangok különböznek az eddigiektől. Nyilvánvaló, hogy most minden halkabb. Ezzel együtt elmondhatjuk, hogy a sisak alatt még mindig elég nagy a zaj, hogy ne halljunk mindent. Más, mint eddig, de hozzá fogunk szokni. Nem olyan rossz, mint azt sokan mondják.”

Felipe Massa, a Williams Martini Racing brazil versenyzője.

„Már két éve tudjuk, hogy mi fog történni. A V6-os turbó soha nem fog úgy szólni, mint a V8-as. Semmi értelme összehasonlítani a kettőt. Szép lassan én is kezdek hozzászokni ehhez. Nem a legjobb dolog, de most erről szól a technika.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Népszerű dolog kritizálni az F1-et: Rosberg örül a változásnak, Raikkönen csak csapatot váltott
Következő cikk A McLaren új „ásza” olyan, mint Hamilton és Raikkönen egyben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország