Sebastian Vettel 2022-ről: „Minden csapat tiszta lappal indul, ami egy kiváló lehetőség számunkra!”

A mai napon jelentették be, hogy az Aston Martin megtartja mind a két versenyzőjét a 2022-es évre, Sebastian Vettel pedig elmondta, nagyon várja már az új autók érkezését és az új technikai szabályokat.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Sebastian Vettel 2020-ban „2021-re és tovább” szerződött az Aston Martin csapatához, azonban sokáig váratott magára a hivatalos megerősítés arról, hogy 2022-ben is a brit istállónál fog versenyezni.

A bejelentésig végül csütörtök délelőttig kellett várni, amikor az Aston Vettel maradása mellett azt is bejelentette, hogy Lance Strollt is megtartják a 2022-es idényre, vagyis változatlan párossal indulnak a nagy technikai átalakulást hozó idényben.

Az új szerződése kapcsán Vettel elmondta, nagyon izgalmasnak tartja az új szabályok érkezését, valamint arra számít, hogy ez egy nagy lehetőség lesz az Aston Martin számára is.

További híreink:

„Nagyon várom már, hogy az új generációs F1-es autókkal versenyezhessek. Nagyon más lesz a kinézetük, a technikai szabályzatnak köszönhetően pedig olyan autóink lesznek, amelyekkel sokkal szorosabban tudunk majd versenyezni, mint mostanában.”

„Az izgalmasabb versenyzés a versenyzők és a szurkolók számára is egy kiváló dolog. A változások pedig akkorák lesznek, hogy minden csapat tiszta lappal indul, ez pedig egy kiváló lehetőség számunkra az Aston Martinnál.”

„Hiszek abban, hogy az istállónk egyre csak erősebbé válik, ezért már nagyon várom a 2022-es szezont” – mondta a négyszeres világbajnok.

A Mercedes Hamilton és az autója állapotáról nyilatkozott…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Michael Schumacher: „Egyedül erre tudtam gondolni Senna halála után”
Következő cikk Idén már két magyar indul az F1 Esports Pro Seriesben!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország