Schumachert meglepte, hogy ilyen sokáig maga mögött tudta tartani a gyorsabb autókat

A Haas Forma-1-es pilótáját, Mick Schumachert meglepte, hogy a 2021-es Magyar Nagydíjon sokáig pontszerző helyeken tudott autózni, de nagyon hasznos tapasztalatnak tartja, hogy végre nem csak a csapattársával csatázhatott.

Mick Schumacher, Haas VF-21, battles with Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Mark Sutton / Motorsport Images

A két Haas a mezőny végéről rajtolva kimaradt az első kanyaros káoszból a 2021-es Magyar Nagydíjon, Schumacher pedig a pontszerző helyekre is feljöttaz újraindítást követően, mögötte olyan pilótákkal, mint Verstappen, Gasly, Hamilton.

A német újonc 13 körön át tartotta maga mögött ezt a triót, amiben az is nagy szerepet játszott, hogy Christian Horner szerint Verstappen sérült autóján még kevesebb leszorítóerőt volt, mint a Haason.

Mick azonban örül, hogy új ellenfelekkel találkozhatott a pályán:

„Nagyon élveztem” – idézi Schumacher értékelését a Formel1.de. „Sokat tanultam arról, hogyan kell csatázni a toppilótákkal, ami nagyon pozitív volt számomra, hiszen élesben gyakorolhattam.”

Még több F1 hír:

„Nem gondoltam volna arra, hogy ilyen sokáig fel tudom őket tartani, de örülök, hogy sikerült” – folytatta később Schumacher a RaceFans-nek. „Maxszal kétszer is csatázhattam a pályán, éreztem a nyomást, ami alatt nem törtem meg, így nagyon pozitív napunk volt.”

„Szerintem mosolyt csalt a csapat arcára ez, ahogyan a 12. helyünk is. Kár, hogy nem sikerült pontot szereznünk, de ettől még ez egy nagyon, nagyon jó eredmény számunkra.”

A szombati balesete után még keményen nyilatkozott a csapatfőnök Günther Steiner is Schumacherről, de a vasárnapi eredménye után már elégedettebb volt.

„Remélem, jövőre már rendesen harcolhat a többiekkel. Fantasztikus teljesítményt nyújtott, amire szüksége volt a szombati napja után. Ennél nem is érhetett volna el jobb eredményt. Volt egy pár jó csatája, és maga mögött tartotta Giovinazzit, akinek, mint tudjuk, jobb autója van, és még akkor is, ha nehéz az előzés, ezt meg kellett oldania.”

Hamilton: Alonso pokolivá tette a versenyemet

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff: Bottas hibája nem befolyásolja a 2022-es döntésünket
Következő cikk Ma lenne 32 éves a tragikus körülmények között elhunyt Jules Bianchi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország