Schumachernek jó és rossz emlékei is vannak Silverstone-ról

A Haas pilótája továbbra is első Forma-1-es pontjaira hajt, s bár a Kanadai Nagydíjon fantasztikus időmérő edzést teljesített, a futamot egy technikai probléma miatt fel kellett adnia.

Mick Schumacher, Haas F1 Team

A Brit Nagydíjjal kezdődően erőltetett menet veszi kezdetét a Forma-1-ben, hiszen júliusban összesen négy versenyhétvégét rendeznek meg a nyári szünet előtt.

A Haas F1 Team 2019-ben új hagyományt teremtett a csapaton belül a brit helyszínen, amit azonban a koronavírus-járvány miatt eddig az évig nem sikerült folytatni.

Az amerikai alakulat ezen a hétvégén egy családi nap keretein belül vendégül látja a dolgozóinak a legközelebbi rokonait, Mick Schumachernek pedig most lesz része először ebben az élményben.

Még több F1 hír:

„Ez egy nagyszerű dolog a csapat számára, hiszen mindenkinek eljöhet a családja, amit már nagyon várok, mert erre tavaly nem volt lehetőség a COVID miatt. Mindenkivel találkozhatunk, ami nagyon jó lesz“ - mondta Schumacher a Haas hivatalos oldalának.

„Silverstone-ról vannak jó és rossz emlékeim egyaránt, de mindig kedves fogadtatásban volt részem, így izgatottan várom, hogy megérkezzünk. Ez jelzi a szezon európai részének a kezdetét, aminek örülök, mert kicsit kevesebb időt kell repülőn töltenünk“ - magyarázta a német.

A 23 esztendős versenyző már izgatottan várja, hogy kigurulhasson a silverstone-i nyomvonalra a VF22-essel, ahol egyelőre nem lehet megmondani, mire lesznek képesek a 2022-es szabályoknak megfelelően tervezett konstrukciók.

 

„Az új autók arról híresek, hogy minél gyorsabban vezetjük őket, annál nagyobb leszorítóerőt kapnak, ami azt jelenti, hogy a gyorsabb kanyarokban kicsit másképpen viselkednek, mint tavaly“ - mondta Schumacher.

„A Maggotts és a Becketts szakaszánál biztosan izgalmas lesz száguldani ezekkel a kocsikkal. Hogy gyorsabbak leszünk-e, azt nem tudom, már csak a plusz súly miatt sem, de ettől függetlenül szórakoztató versenyre számítok, és kevesebb pattogásra, mint Bakuban“ - zárta a német.

Allison: nem mindenki meri kimondani ezt a Mercedes gyárában, de…


Felipe Massa a Forma-1 egyik legnagyobb világbajnoki cím nélkül maradt alakja, aki 2008-ban, saját szurkolói előtt vesztette el a címet a leintés utáni pillanatokban.

megosztás
hozzászólás

Ricciardo: Silverstone különleges helyet foglal el a szívemben

„Már nem olyan egyértelmű, hogy Verstappen a Red Bull első számú pilótája“

Feliratkozás