Schumacher sem számol Räikkönen bajnoki címével

Fernando Alonso után Michael Schumacher is úgy nyilatkozott, hogy nem Kimi Räikkönen az, akire igazán figyelnie kell a Ferrarinak.A Mercedes AMG Petronas hétszeres bajnoka nem kommentálta a róla szóló pletykákat.    

Fotó: Mercedes AMG
Nem is oly rég a mezőny csak az első versenyét teljesítette Ausztráliában, ám már csak 8 futam hátra ebből a fantasztikus szezonból, mely izgalmasabb nem is lehetne.

Fernando Alonso magabiztosan vezeti a bajnokságot a két Red Bull, Kimi Räikkönen és Lewis Hamilton előtt. A spanyol világbajnok szerint azonban a McLaren 2008-as világbajnok versenyzője jelenti a legnagyobb veszélyt rá, noha a finn „Jégember” és a bajnoki címvédő is közelebb áll a spanyolhoz.

Michael Schumacher egyetért ezzel.

„Alonso legközelebbi riválisa Vettel és Hamilton.” – nyilatkozta a kerpeni legenda a riporterek előtt Monzában.

Természetesen Michael reagált a róla és a Mercedesről szóló pletykákról, miszerint jövőre Hamilton érkezhet a helyére, vagy épp ő lesz a brit csapattársa, mely Nico Rosberg távozását jelentené.

„Olvastam a hírekben, de nem fogom kommentálni. Ez Eddie (Jordan) saját véleménye. Mindig szórakoztató tud lenni, de ez egy ilyen szezon és sok történetet hallunk. A tervem nem változott, így október előtt nem hozok döntést a jövőmmel kapcsolatban." – tette egyértelművé a rekorder.

Schumacher most sokkal inkább a fejlődésre koncentrál.

„A legfontosabb az, hogy az autónkat versenyképesebbé tegyük, miután idén nem tudunk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Az autónk a bajnokság bizonyos szakaszában versenyképes tudott lenni, ám összességében nem tudtuk felvenni a versenyt az élen autózókkal, ami persze csalódást jelent számunkra.”

„Nehéz feladatot jelent következetesnek lennünk, de ez a legfontosabb. De biztos vagyok abban, hogy képesek vagyunk megoldást találni a problémánkra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING