Schumacher: Nincs gyorsabb versenyző Hamiltonnál!

A hétszeres világbajnok német legenda kizárta annak a lehetőségét, hogy újra motorversenyeken szerepeljen. Michael Schumacher már nem akar kockáztatni, miután a motorozás még mindig rendkívül veszélyes számára. A Forma-1 történetének...

Fotó: Mercedes AMG
A német legenda először 2006-ban jelentette be a visszavonulását. A Benetton kétszeres, és a Ferrari ötszörös világbajnoka 2007 és 2009 között több motoros versenyen is elindult.

A Mercedesszel 2010-ben visszatért versenyző az elmúlt héten Japánban jelentett be a végleges visszavonulását a Forma-1-ben. Noha Schumacher továbbra sem árulta el, hogy mit fog csinálni az idény végeztével, annak a lehetőségét már most kizárta, hogy újra motorozni kezdjen.

„Természetesen nagyon sok örömöt okozott ez számomra, de ezzel együtt ráébresztett arra is, hogy már túl késő mindezt elkezdeni.” – tett egyértelművé a kérdést Michael a FAZ-nak.

Schumacher korábban a német bajnokságban versenyzett. A német egy spanyolországi (Cartagena) teszten történt baleset miatt döntött úgy, hogy felhagy a motorozással, és visszatér a Forma-1-be. Akkor a német versenyző feje és nyaka sérült meg, mely hónapokkal később megakadályozta abban, hogy beüljön Felipe Massa helyére a Ferrarinál. A brazil pilóta a Magyar Nagydíj időmérő edzésén szenvedett súlyos sérüléseket, de a korábbi csapattárs nem tudta vállalni a helyettesítést. Michael az idény végéig Kimi Räikkönen csapattársa lett volna, akinek a helyét Fernando Alonso, 2005 és 2006 világbajnoka vette át.

Schumacher helyét pedig 2008 bajnoka veszi át, aki a McLarentől érkezik a Mercedeshez és Nico Rosberg csapattársa lesz.

„A Mercedes vezetősége többször is elmondta, hogy folytatni szeretné velem a munkát. Számomra azonban nehéz lett volna még egy évig itt maradni.”
– ismerte el Schumacher a német lapnak.

A német legenda úgy érzi, a Mercedes helyesen döntött, amikor leszerződtette Lewis Hamiltont.

„Ha olyasvalaki képes a Mercedesnek nyerni, mint Lewis Hamilton, akkor meg kell ragadni ezt a lehetőséget és leszerződtetni őt. Ebben az esetben én is ezt tettem volna. Ő a megfelelő választás.

„Lewis egy világbajnok, aki már két, vagy három bajnokságot is megnyerhetett volna. Egy nagyszerű versenyzőről beszélünk, és szerintem nála gyorsabb versenyző jelenleg nem létezik a rajtrácson. Most a Mercedesnél egy új környezetben bizonyíthat, és Ross Brawn tudja, hogy ezt miként is hozhatja ki belőle.”
– tette hozzá Schumacher a Motorsport Magazinnak adott nyilatkozatában.

Sajtóhírek szerint Schumacher most a Mercedes nagyköveti állásajánlatán gondolkozik. A jövőben korábbi nagy ellenfele, Mika Häkkinen oldalán dolgozhat együtt a német gyártónál.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING