Schumacher: Én is felelős vagyok azért, hogy nem jöttek össze a dolgok a Mercedesnél

Michael Schumacher nem húzza ki magát a Mercedes AMG sikertelensége alól, és egyértelműen vállalja, hogy csapattagként rajta is múlik egy alakulat sorsa, és annak eredményei.  De azt is hozzá kell tenni, hogy a versenyző függ az autójától –...

Fotó: Mercedes AMG
A 43 éves versenyző második Forma-1-es karrierje közel sem sikerült olyan fényesre, mint az első, és egy további dobogós helyezéssel kell távoznia a Forma-1-ből. Monacóban megfutotta a legjobb időt az időmérőn, de az öthelyes büntetés miatt el kellett hagynia az első rajtkockát. Schumacher nem tagadja, hogy ennél többet kellett volna elérni, és ezért ő is felelős:
 
„Az összegzés szerintem nagyon is egyértelmű. Elmulasztottuk azokat a célokat, amiket kitűztünk magunknak”- mondta Schumacher a ZDF-nek.
 
„Akkoriban nem lehetett más a cél, mint az, hogy egy világbajnok csapattal, a Mercedesszel, és az én képességeimmel egy olyan csapatot építünk, mely további címekért tud harcolni. Három év alatt sajnos ezt egyáltalán nem értük el.”
 
„Voltak figyelemfelkeltő sikerek, különösen az idei évben – mint a győzelem Kínában. De természetesen ez nem elég. Teljesen világos, hogy ez a helyzet, és ebben nekem is vállalnom kell a részemet; mivel én is ugyanúgy csapattag vagyok, és bizonyos módon felelős azért, hogy nem értük el a célokat”- folytatta a kerpeni születésű bajnok.
 
Azt is hozzá kell tenni, hogy a Mercedes gépei sohasem tartoztak az élmezőnybe: „Természetesen az a helyzet, hogy mi versenyzők nagyban függünk az autónktól. De ennek ellenére a versenyző is felelős azért, hogy felépítsen egy csapatot. Mint azelőtt, most is azon fáradozok, hogy egyszer a helyes útra vigyem a Mercedest, melyet természetesen át fog venni egy kollégám a jövőben. Szorítok érte, hogy valamikor sikerül kamatoztatni ezt.”
 
A sikertelenség ellenére Schumacher semmit sem bánt meg: „Mégis azt gondolom, hogy jóindulatúan gondolhatok vissza a teljes karrieremre – és úgy vélem, hogy nem csináltam olyan túl sok mindent rosszul.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING