BRÉKING

Schumacher volt Alonso legkeményebb ellenfele: mindig rajta kellett tartanod a szemed

Fernando Alonso nem tudja kiválasztani a legerősebb csapattársát, akivel eddig összehozta a sors, de azt már meg tudja nevezni, ki okozta a legnagyobb fejtörést számára az F1-ben. A Ferrari versenyzője elődjét, Michael Schumachert választotta.

Az oviedói versenyzőnek először arra kellett felelnie, melyik régi bajnokkal mérné össze legszívesebben magát, ha lehetősége adódna rá. "Nagyon sok nagyszerű név van a Forma-1 történelmében"- kezdte Alonso a Ferrari interjúsorozatában.

"Általában olyan remek bajnokokat említünk meg, mint Niki Lauda, Ayrton Senna, Alain Prost, szóval ilyen srácokat, akik a múltban versenyeztek, és miközben ők versenyeket nyertek, mi felnőttünk. Ha választhatnék, akkor ellenük versenyeznék azokban a régi autókban, melyekkel gyerekként játszottam. Ők voltak a hőseink"- fejtette ki a kérdést Alonso. "Az biztos, hogy mindenki szívesen látná ezt."

Hamilton szerint Alonso volt a legkeményebb csapattársa az eddigiek során. Vajon mit mond a kétszeres bajnok spanyol erre a kérdésre?

"Ez egy nehéz kérdés - mindannyian mások voltak. Mindegyiknek voltak erős pontjai és néhány nem olyan erős is"- kezdte. "A teljesítmény terén mindegyik ellen nehéz időket éltem meg, és a maximumot kell adnod, mert ultra versenyképesek voltak. Emlékszem Trullira, akinek az időmérős képességei voltak a legjobbak. Ott volt Fisicho a Renault-nál két éven keresztül, és megnyertük a konstruktőri címet  - mindig rajta volt a dolgon, minden versenyen, minden körülmény közepette. Nagyon összetett versenyző volt"- méltatta a másik olaszt, aki azóta a Ferrari GT versenyzője lett.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Ott volt Massa és most Kimi; korábban is szuperek voltak, még a gokartos időkben is. Nem könnyű kiválasztani egyet. Mindegyik segített és sokat tanultam tőlük. Mindegyikben volt valami különleges."

Arra elég egyértelműen tudott válaszolni, hogy ki volt a legerősebb ellenfele a Forma-1-ben. "A Forma-1-ben Michael volt a legerősebb ellenfelem. Azokban az években, amikor elkezdtem a Forma-1-et, ő 2001 óta dominált és ez csak 2005-ben fejeződött be. Egy másik szinten volt. Sosem volt könnyű vele. Majd lehetőségem lett arra, hogy egyenlő körülmények között versenyezzek ellene pár éven keresztül, és mindig képes volt valami különlegesre"- mondta a hétszeres bajnokról. "Többet tudott tenni, mint amire számítottál, vagy többet annál, mint amire az autó képes volt. Mindig rajta kellett tartanod a szemed."

Van olyan versenyző, akivel szeretett volna csapattárs lenni, de nem jött össze? "Egy újabb kemény kérdés. Nem tudom. Mindig jó barátok voltunk Kubicával, már a gokartos időkben is és a Forma-1-ben is. Talán lehettünk volna ugyanannál a csapatnál, de sosem tudjuk meg, mert más irányt vettünk."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Tapasztalatlan tanácsadók demoralizálják a Ferrarit: megszólalt a kirúgott motorguru
Következő cikk Olyan hangi élmény, amilyen már soha nem lehet a Forma-1-ben: Spa, Eau Rouge – 2012

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország