Schumacher: "Szinte lelkiismeret furdalásom van, amiért boldog vagyok emiatt”

A 2020-as év a világon élő legtöbb embernek rosszul alakult a koronavírus és annak hatásai miatt. Mick Schumacher ellenben pályafutása legjobb évét zárta: az F2-es bajnoki cím megszerzésével kivívta a jogot arra, hogy idén már az F1-ben bizonyíthasson.

Mick Schumacher, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Mick Schumacher tudja, milyen kiváltságos helyzetben van azzal, hogy míg a világ nagy része a koronavírus negatív hatásait nyögi, ő éppen álmai megvalósulását éli át.

„A vírushelyzet csaknem mindenkit érintett, és sokak számára komoly nehézségeket okozott. Ebből a szemszögből nézve nem lenne helyes azt mondanom, hogy boldog vagyok 2020 miatt” – idézi a Haas versenyzőjét a GPblog.

Még több F1 hír:

„Hogy őszinte legyek, ez volt azonban a legjobb évem a versenypályán. Egy olyan szezon, amiről gyerekkorom óta álmodtam. Most már mondhatom, hogy készen állok az F1-re.”

Az F3 Európa-bajnokság és az F2 címeivel a tarsolyában úgy tűnhet, Schumacher útja igazi fáklyásmenet volt az F1-ig. Az évek során azonban volt néhány olyan pillanat, amikor a német által elért eredmények elmaradtak a várakozásoktól. Amikor Mick aláírta a Haasszal F1-es szerződését, F2-es bajnoki címe még nem volt bebiztosítva.

„Bár már tudtam, hogy hamarosan az F1-ben versenyezhetek, ugyanúgy meg akartam nyerni a bajnokságot. Ez végül is érthető, nem?”

„Amikor az utolsó versenyen áthaladtam a célvonalon, nem voltam benne biztos, hogy tényleg sikerült. Ezért nem is mertem ünnepelni. Az utána következőek voltak azonban karrierem eddigi legérzelmesebb pillanatai” – emlékezett vissza Schumacher.

Berger szerint hiába várunk arra, hogy Bottas legyőzi Hamiltont

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ezek a változtatások feldobhatják a novemberi Ausztrál Nagydíjat
Következő cikk Ez kínos lesz? Perez és Albon közösen idézik fel 2020-at

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország