Schumacher szerint ezért fontos, hogy kipróbálhatta a Mercedes W14-et
Mick Schumacher szerint első tesztje a Mercedes 2023-as Forma-1-es autójával segíteni fog neki még jobb munkát végezni a csapat szimulátorában az év hátralévő részében.
A Mercedes hivatalos tartalékpilótája a Pirelli barcelonai gumitesztjének második napján, szerdán ült autóba, hogy segítsen a melegítőpaplan nélküli gumik kiértékelésében. Ez volt az első alkalom, hogy Schumacher vezethette a W14-et és nem is lustálkodott, 152 kört teljesített a nap folyamán.
Miután a múlt hétvégi versenyt követően Lewis Hamilton és George Russell is kiemelte a fiatal pilóta szimulátoros munkáját, Schumacher úgy érzi, hogy a teszt segít neki még jobban megérteni, hogyan működik a Mercedes a való életben:
„Határozottan hasznos lesz a tapasztalat a szerepemben. Jobban értem, mire kell figyelnem és min kell dolgozni. Azt is jobban értem, milyen eljárások vannak, hogyan működik a csapat a pályán. Ez kulcsfontosságú lesz akkor is, ha esetleg be kell ugranom helyettesíteni.”
Schumacher még pénteken késő éjszaka is dolgozott, miután a Mercedesnek elég rosszul sikerült a spanyolországi hétvége nyitónapja és Hamilton amiatt is aggódott, hogy a Q3-ba bejut-e. Munkája azonban kifizetődött, szombaton a hétszeres világbajnok autója magára talált és végül a csapat a második és harmadik helyet szerezte meg.
Bár a tesztpilóta szerint vannak különbségek a szimulátor és a valódi autó között, elmondása szerint egyre közelebb van a kettő, köszönhetően a Mercedes munkájának: „Nyilvánvaló különbségek vannak a szimulátor és a valós vezetés között. Mindig lesz ilyen, mert a technológia még nincs olyan szinten, hogy 100%-ban ugyanolyan legyen a kettő.”
„Azonban a mostani a legközelebbi tapasztalatom, ami a kettő között volt. A szimulátorban fel tudtam készülni és a csapat remek munkát végzett ahhoz, hogy hozzáigazítsa az autót, ezért tudtam, hogy mire számítsak vezetés közben. Egyértelmű számomra, miért nyolcszoros világbajnok ez a csapat.”
Mick Schumacher barcelonai tesztjéről készült videó is, azt itt lehet megtekinteni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.