Schumacher szerint ez a pilóta a legesélyesebb Hamilton helyére

Lewis Hamilton távozása már garantált, az utódjának kiléte azonban még korántsem az. Miközben az utóbbi időben Andrea Kimi Antonelli tűnt a legesélyesebbnek, a dolgok kicsikét megváltoztak, és Ralf Schumacher szerint most Carlos Sainz érkezése a „legvalószínűbb”.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 Team, on stage

Sainzot már sok istállóval hozták szóba, mióta kiderült, hogy a Ferrarinál nem lesz maradása 2025-re, a Mercedes azonban többnyire nem szerepelt közöttük. Eleinte úgy tűnt, az Audi projektjét választja, majd jött a Williams, legutóbb pedig az Alpine jelentkezett be érte.

A pilótapiacon most egyfajta állóháború alakult ki, mivel minden résztvevő arra vár, mit fog lépni Sainz, aki többször is elmondta már, hogy elég időt akar hagyni magának a döntés meghozatalára, mivel ennek komoly hatása lesz a karrierje alakulását tekintve.

Toto Wolff csapatfőnök Silverstone-ban azonban mintha ismét kinyitotta volna Sainz előtt az ajtót, amennyiben persze a spanyol tud még várni, hiszen a csillagosok egyhamar nem fognak döntést hozni. Ralf Schumacher a német Skynak nyilatkozva próbálta kielemezni a jelenlegi szituációt.

„A helyzet egyre komplikáltabbá válik Carlos Sainz számára. Mindenki azt gondolta, hogy a Williamshez fog szerződni, de ez már nem tűnik valószínűnek. Az ajtó most megnyílt előtte az Alpine-nál, de továbbra is látja az esélyt a Mercedesnél, mivel Toto Wolff jelezte, hogy a helyzet ismét változott.”

Ezzel vélhetően arra utalt, hogy az osztrák csapatfőnök talán már nem annyira biztos Antonelli szerződtetésében, mint néhány héttel korábban, hiszen az olasz tehetség egyelőre nem teljesít annyira jól, mint azt várni lehetett, bár az is igaz, hogy éppen Silverstone-ban szerezte meg első F2-es futamgyőzelmét.

Schumacher ettől függetlenül úgy véli, Sainznak lehet esélye a Mercedesnél: „Én Sainzot látom a legvalószínűbb opciónak Russell mellé 2025-re.” Mindez azonban csak még jobban kitolhatja a pilótakeringő alakulását, de könnyen lehet, hogy a sokáig várakozó állásponton lévő résztvevők nem fogják már megvárni, mit lép a spanyol pilóta, emiatt pedig lehetnek még fordulatok és érdekességek.

Egy másik korábbi F1-es pilóta, Jacques Villeneuve is a Mercedesnél felmerült dilemmáról beszélt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A korábbi világbajnok „ellentmondásos” véleménye a Verstappen-Norris ütközetről
Következő cikk Valtteri Bottas határozott kijelentést tett a jövőjéről

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország