Schumacher szerint a Perez körüli hercehurca furcsább volt, mint a pontok kiosztása

A korábbi F1-es versenyzőből lett szakértő, Ralf Schumacher úgy véli, a Sergio Perez indulásával kapcsolatos bonyodalom furább esemény volt, mint az, hogy végül néhány kör után pontokat kaptak a versenyzők.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Miközben a legtöbben jó döntésnek tartották, hogy végül nem került sor igazi versenyre Belgiumban az időjárás miatt, sokan, köztük több pilóta is már-már nevetségesnek tartotta, hogy lényegében a semmiért kaptak pontokat a leintést követően.

Schumacher azonban nem igazán érti a felhajtást emiatt, mivel érzése szerint mindenki tudja a szabályokat, amikor kivételes körülmények miatt le kell fújni egy viadalt. „Nem igazán értem a paddock felől érkező kritikákat, például Fernando Alonsóét sem.”

Még több F1 hír:

„Szerintem ez teljesen fair. Van egy egyértelmű szabály, és ott az időmérő, ahol mindenkinek megvan az esélye arra, hogy gyorsabb legyen. Az ehhez hasonló egyedi esetekre megvannak az előírások, és ezzel tisztában is vannak. Utána már nincs értelme arról beszélni, hogy milyen döntés született” – vélekedik a német Sky szakértője.

Számára inkább Perez helyzete volt érdekesebb. A Red Bull pilótája még a futam eredeti kezdési időpontja előtt csúszott a falba a kivezető körén, és törte össze annyira autóját, hogy azzal vége is volt a futamának.

A hosszú szünet, valamint a szerelők elképesztő munkájának hála azonban mégis megjavították kocsiját, a csapat pedig megkérdezte a versenyirányítást, hogy Perez visszacsatlakozhat-e a versenybe, amely még el sem indult.

 

Eleinte úgy tűnt, nem lesz belőle semmi, de utána hosszas tanakodás után Michael Masi versenyigazgató kijelentette, hogy mégis van lehetőség a Red Bull-versenyző indulására. Schumacher szerint azonban furcsa volt, hogy erre ilyen sokat kellett várni.

„Érdekes, ha már te sem tudod a saját szabályaidat a Forma–1-ben.” Ami pedig magának a versenynek az elindítását illeti, az expilóta szerint Bernie Ecclestone idejében elindult volna a Belga Nagydíj.

„Ő nem igazán volt annyira kegyes hozzánk akkoriban. Emlékszem az utolsó futamomra Japánban. A viszonyok akkor is elég hasonlóak voltak. Elképesztően sok eső esett, és végig a biztonsági autó mögött mentünk. Szinte évekig tartott az egész. Egy ponton túl viszont elengedték az egészet.”

„Bernie Ecclestone azonban zöld utat adott volna erre a futamra. A veszély azonban túlságosan is nagy, hiába van már több tapasztalatunk a balesetekkel. Ezek után változtatni fognak az Eau Rouge-on. Jó döntés volt, hogy végül nem versenyeztek” – vélekedett Schumacher, aki abban tényleg nem tévedett, hogy Ecclestone elindította volna a futamot.

A McLarennek sem jött jól Norris balesete

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Baleset az interneten: Hamilton a kutyájaként jelölte meg George Russellt
Következő cikk Filmes napot tartott a Ferrari Fioranóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország