Schumacher szerint a Ferrari nem mond el mindent Vettelnek

Az egykori versenyző, Ralf Schumacher úgy véli, a Ferrari nem oszt meg minden információt Sebastian Vettellel. Az olaszok a szezont kezdetét megelőzően közölték a némettel, hogy 2021-től nem tartanak igényt szolgálataira.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, makes a stop

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, makes a stop

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Michael Schumacher öccse, Ralf úgy gondolja, a Ferrari minden erejével Charles Leclerc teljesítményére koncentrál, az év végén távozó Sebastian Vettel pedig csak a legszükségesebb információt kapja meg a csapattól.

„A csapat jelenleg csak az egyik versenyzőre koncentrál, miközben Vettelt levegőnek nézik. Sebastiannak csak azt mondják el, ami nélkülözhetetlen” – nyilatkozta Ralf Schumacher a német Sport1-nek.

Még több F1 hír:

A hatszoros futamgyőztes nem szeretné csökkenteni Leclerc érdemeit. Schumacher szerint a monacói remekül képes alkalmazkodni, és sikerrel állította maga mellé a csapatot.

„Talán a menedzsmentje miatt, talán fiatal kora miatt, de remekül alkalmazkodik az egyes helyzetekhez. Képes elnyerni a csapat támogatását” – mondta a Williams és a Toyota korábbi versenyzője.

Schumacher szerint ugyanakkor a két versenyző számára nem egyenlők a feltételek. A német szerint honfitársa tavaly egészen más szinten teljesített, ráadásul idén többször előfordult, hogy Vettelnek kellett kitalálnia stratégiát saját maga számára.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lance Stroll, Racing Point RP20

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

„Vettel hátrányból indul a csapatnál. Tavaly voltak versenyek, ahol teljesen más szinten versenyzett, mint az idén. Emlékezzünk Kanadára nagy a Red Bull Ringre, ahol idén esélye sem volt. Vettel rádióbejátszásai során gyakran hallottuk, hogy véleményezi a csapat megoldásait.”

Az idei év nehézségei ellenére Ralf biztos benne, hogy Vettelt jövőre az Aston Martinnál egészen más formát fog mutatni. Hozzáteszi, a csapatnak még bőven van lehetősége fejlődni.

„Remek csomaggal rendelkeznek, az autóban pedig időnként több a potenciál, mint amennyit ki tudnak hozni belőle. Továbbra is sokat hibáznak” – mondta zárásként Schumacher.

Véget érhet az álom Alesi számára

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egyetlen személyi változás lehet a Renault szárnyalásának az oka?
Következő cikk Stroll: "Együttműködésünk a Red Bull-lal? Csak egy matrica."

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország