Schumacher reagált a rasszista vádakra

Az előző hét során a Haas újonca, Mick Schumacher kisebb ellentmondásba keveredett. A német a La Stampának adott nyilatkozatában nem kívánta kommentálni Lewis Hamilton politikai szerepvállalását, ami után támadások kereszttüzébe került.

Mick Schumacher, Haas F1 Team

Fotót készítette: Haas F1 Team

A közösségi média felületén sokan helytelennek tartották Mick Schumacher hallgatását Lewis Hamilton politikai szerepvállalása kapcsán, ami egy Twitteren közzétett válaszra sarkallta a németet.

„A politikai szerepvállalással kapcsolatos válaszomat sokan félreértelmezték” – kezdte a 21 éves versenyző. 

Még több F1 hír:

„Egy dolgot szeretnék tisztázni: teljes mértékben ellenzem az igazságtalanságot és az egyenlőtlenséget, és támogatom a rasszizmus elleni harcot” – idézi a német szavait a GPToday.com.

A „Schumacher-ügy” előzménye az volt, hogy egyes hírek szerint idén már nem lesznek a tavalyihoz hasonló fél térdre helyezkedések, mellyel a versenyzők a rasszizmus elleni harc támogatását fejezték ki.

A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton pénteken így fogalmazott: „Tavaly néhányan térdeléssel álltunk ki az egyenlőség mellett. Erre büszke vagyok, de a kérdésem az, hogy mi lesz ezután? Változásra továbbra is szükség van.”

Az olasz Gazzetta dello Sport értesülései szerint nem kevesebb, mint 45 emberjogi szervezet kérte Hamiltont arra, hogy az ország helyzetére tekintettel hagyja ki az idei Szaúd-Arábiai Nagydíjat.

„Eddigi harcod során hihetetlen bátorságról tettél tanúbizonyságot. Ha az F1 legjobb versenyzője megtagadná a versenyzést Szaúd-Arábiában, az óriási előrelépés lenne az ország emberjogi helyzetében” – írták állítólag Hamiltonnak.

A Ferrari nem sokáig fog idei autóján dolgozni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A számok alapján egy többszörös világbajnok a hibrid-éra legnagyobb vesztese
Következő cikk Grosjean összehasonlította az F1-et és az IndyCart

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország