Schumacher: Őrületes volt az F1-es debütálásom!

A Haas 2021-es versenyzője, Mick Schumacher pályafutása során először vezethetett szabadedzésen F1-es kocsit, az élményt pedig „őrületesnek” írta le, és azt is hozzátette az F2-es bajnok, hogy korábban még nem vezetett magas üzemanyagszinttel F1-es járgányt.

Schumacher: Őrületes volt az F1-es debütálásom!

Bár Mick Schumacher már az Eifel Nagydíjon megkapta az első szabadedzést az Alfa Romeo Forma-1-es csapatától, azonban azt az edzést elmosta az eső és a köd, így várnia kellett a fiatal német versenyzőnek arra, hogy F1-es versenyhétvégén bemutatkozzon.

Erre aztán az Abu Dhabi Nagydíj FP1-én került sor, amikor a Haas autóját vezethette – az amerikai istálló a 2021-es évre szerződtette is az F2 újdonsült bajnokát. Schumacher egy 18. hellyel nyitott, majd így nyilatkozott:

Még több F1 hír:

„Az én oldalamon és a csapaton oldalán sem volt nagyobb probléma, ezért nagyon-nagyon boldog vagyok. Szeretek egyértelmű visszajelzéseket adni, bár igaz, hogy nincs akkora Forma-1-es tapasztalatom, mint másoknak.”

„Ettől függetlenül jó volt visszajelzést adni mindenről, amit csak észrevettem. Szerintem ezen a területen minden jól ment. Őrületes volt az egész, nagyon örülök, hogy újra F1-es kocsit vezethettem.”

Schumacher részt fog venni a jövő héten megrendezésre kerülő „fiatalteszten”, ahol ismét a Haas kocsiját vezetheti majd Abu Dhabiban. Ennek kapcsán ezt mondta:

 

„Minden egyes teszt kiváló dolog a jövő évre való felkészülésem szempontjából. A fiatal versenyzők tesztjén lehetőségem lesz a hosszú etapjaimon dolgozni, ami nagyon fontos lesz.”

„Emellett a rajtokon is dolgozni szeretnék, illetve szokni szeretném az autót és a csapattal közös munkát is. Az első szabadedzésen újdonságot jelentett számomra az is, hogy magas üzemanyagszinttel mentem, korábban pedig még csak kevés üzemanyaggal mentem.”

Galéria Mick Schumacher első F1-es napjáról…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

megosztás
hozzászólás
Bottas: Hamiltonnak nem csak enyhe tünetei voltak, jó, hogy újra itt van

Előző cikk

Bottas: Hamiltonnak nem csak enyhe tünetei voltak, jó, hogy újra itt van

Következő cikk

Videó: Räikkönen kocsija elkezd égni az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén

Videó: Räikkönen kocsija elkezd égni az Abu Dhabi Nagydíj második szabadedzésén
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1 , FIA F2 , Motorsportok
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Versenyzők Mick Schumacher
Csapatok Haas F1 Team
Szerző Gyémánt Péter