Schumacher örül, hogy behozták a lemaradást

Bár a három napos gyakorlás első napja rosszul indult számára, Mick Schumacher végül a megtett körök tekintetében két pozitív nappal távozhat Bahreinből. A német a vasárnap délelőtt elvégzett munkát értékelte.

Mick Schumacher, Haas VF-21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Mick Schumacher 78 megtett körrel a 15. helyen zárta a bahreini tesztsorozat zárónapját. A 21 esztendős német úgy érzi, készen áll az első futamra.

„Jó napunk volt, természetesen nagyon élveztem a vezetést. Az első tesztnap során sajnos kevesebb kört tudtunk megtenni, mint szerettünk volna, az előző két problémamentes napnak köszönhetően viszont be tudtuk hozni a lemaradást. Úgy érzem, felkészültem az első versenyhétvégémre, amit már nagyon várok” – értékelt Schumacher. 

Még több F1 hír:

A 2021-ben debütáló versenyzők jelentős kihívás előtt állnak, ugyanis mindössze a három bahreini tesztnap állt rendelkezésükre ahhoz, hogy hozzászokjanak az F2-es és az F1-es autók közötti különbségekhez.

„Kényelmesen érzem magam az autóban. Észlelem az autó viselkedésén azokat a változtatásokat, amiket egy-egy beállítás módosítása jelent. A visszajelzések fontossága miatt ez elengedhetetlen.”

Schumacher számára az éjszakai fény mellett történő körözés is újdonság volt, az F2-ben ugyanis eddig nem tapasztalt hasonlót.

„A nappali és az éjszakai körülmények közötti különbségeket fantasztikus volt látni. Ahogy Nyikita is mondta, szinte minden időjáráshoz volt szerencsénk a hétvégén. Az F1-es autók viselkedését kicsit jobban befolyásolja a szél, mint az F2-esekét.”

Bár a Haas pozitívan nyilatkozott a három nap eseményeivel kapcsolatban, a csapat minden bizonnyal az utolsó helyek egyikéért küzd majd a futamok jelentős részében.

„A csapatnál mindenki nagyon motivált. Mindenki azon dolgozik, hogy a lehető legjobb helyekért harcolhassunk. Motivált vagyok és alázatos a sport iránt. Nem tudom előre megmondani, mi történik majd idén, de minden tőlem telhetőt megteszek majd azért, hogy pontokat szerezzek.”

„Jelenleg a tanulás és a rutinszerzés a legfontosabb feladatom. Két hét múlva már többet fogunk tudni, az év előrehaladtával pedig egyre több tapasztalattal ruházhatom fel magam” – zárta Schumacher.

A harmadik, utolsó tesztnap összefoglalója

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Verstappen zárta a leggyorsabb idővel a 2021-es bahreini téli teszteket!
Következő cikk Vettel: „A fiatalabb énem most pánikba esne…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország