Schumacher: Olyan hozzáállást kell mutatnunk, amilyen a festésünk is!

A Haas versenyzője, Mick Schumacher azt nyilatkozta, a kocsijuk festéséhez hasonlóan merésznek kell lenniük a 2021-es szezonban, amelyet az amerikai istálló egy újonc duóval kezd meg.

Schumacher: Olyan hozzáállást kell mutatnunk, amilyen a festésünk is!

Mick Schumacher úgy gondolja, hogy a Haasnak legalább annyira bátornak kell lennie a Forma-1 2021-es szezonjában, mint amilyen merészre sikeredett a csapat új színezése. A fiatal német reménység pénteken próbálhatja ki az alakulat VF-21-es autóját.

Közel harminc évvel azt követően, hogy édesapja, a legendás hétszeres világbajnok megkezdte páratlan karrierjét a Forma-1-ben, Mick Schumacher karnyújtásnyi közelségbe került, hogy pályára guruljon a sorozat 2021-es szezonjában.

Schumacher, aki a tavalyi évben diadalmaskodott az F2-es bajnokságban, pénteken első ízben próbálhatja ki az amerikai istálló idei versenygépét. A német a Bahreinben megrendezésre kerülő előszezoni teszten csapattársával, Nyikita Mazepinnel osztozkodik az autón.

A Haas autóbemutatója meglehetősen vegyes fogadtatásra lelt, ugyanis a csapat idei versenykonstrukciója a főszponzor Uralkali orosz színeit öltötte magára, ami elsősorban Nyikita Mazepin szereplése miatt vetett fel kérdéseket, aki a WADA döntésének értelmében nem versenyezhet hazája zászlaja alatt.

Még több F1 hír:

„Azt hiszem, ezek a csapat színei, és úgy gondolom, hogy az autó remekül mutat” – mondta el Schumacher, mikor a különös festésről kérdezték. „Olyan, akár egy szörnyeteg, merész, és határozottan ez az, amilyen megközelítéssel hozzáállunk a szezonhoz.”

„Keményen dolgozunk magunkon és a kocsinkon is, remélhetőleg képesek leszünk a maximumot kihozni a kocsinkból, amire szükségünk is lesz.”

A Haas VF-21-et először Nyikita Mazepin vihette pályára Bahreinben csütörtök délelőtt, holnap délelőtt pedig már a kollektív téli teszteken vizsgálhatja meg közelebbről az alakulat az idei versenygépük teljesítményét.

És bár a Haas egyértelművé tette, hogy a fejlesztési kapacitásaikat nem kívánják a 2021-es kocsira szánni, Schumacher magabiztos azt illetően, hogy ki fogják hozni a kocsiból a benne rejlő lehetőséget.

 

„Most minden arról szól, hogy jól találjunk el minden részletet, hogy minél tökéletesebben teljesítsek a pályán, és hogy minden szempontból tökéletes teljesítményt hozzak.”

„Fontos, hogy ne a kérdésekről és a kétségekről szóljanak azok a helyzetek, amelyekbe kerülünk. Az is fontos, hogy nagyon jó kapcsolatunk legyen a csapattal, jól kommunikáljunk egymással, és hogy minden lehetőséget kihasználjunk az előrehaladásra.”

„Meg kell próbálnunk élni a lehetőségekkel, legyen szó a pontszerzésről vagy bármelyik helyezésről, és nyitottnak kell lennünk, bármilyen helyzetbe is kerülünk a hétvége vagy a verseny folyamán” – zárta Schumacher.

SZAVAZÁS: Melyik 2021-es F1-es autó tetszik a legjobban?

megosztás
hozzászólás
A tervezője mutatta meg, milyen sisakkal indulhat Vettel 2021-ben (kép)
Előző cikk

A tervezője mutatta meg, milyen sisakkal indulhat Vettel 2021-ben (kép)

Következő cikk

Íme a bahreini Forma-1-es teszt beosztása: ők vezetnek péntektől vasárnapig!

Íme a bahreini Forma-1-es teszt beosztása: ők vezetnek péntektől vasárnapig!
Hozzászólások betöltése