Schumacher: Norris Leclerc-re emlékeztet, annyit hibázik
Ralf Schumacher azon az állásponton van, hogy Lando Norris habár a Red Bull első számú kihívójává lépett elő, túlságosan sokat hibázik, így ebben a tekintetben nagyban hasonlít Charles Leclerc-hez.
Lando Norris ismét felemás versenyhétvégét produkált, hiszen míg az időmérő edzésen nem jött ki a lépés a számára, addig a futamon ismét remek tempót produkált, és egy ponton még Max Verstappen ellen is megpróbálkozott egy előzési kísérlettel.
Vélhetően a fiatal brit akkor sem lett volna esélyes a végső győzelemre, ha a második rajtkockából várhatta volna a piros lámpák kialvását, hiszen a piros zászló után már közvetlenül ott volt Max Verstappen mögött, előzni mégsem tudott.
Ennek ellenére Ralf Schumacher szerint az időmérő lehet a kulcs Verstappen ellen, és amíg szombatonként – a sprinthétvége esetén pénteken – nem tudja megszorongatni vagy legyőzni a hollandot vezetői hiba nélkül, addig nem gondolhat győzelemre.
„Lando Norris lett az első számú üldöző” – vélekedett Ralf Schumacher a Sky Sports német kiadásának. „De még mindig túl sok hibát követ el, különösen a kvalifikáción. Norris egy kicsit Charles Leclerc-re emlékeztet.”
„A versenyen azonban Norris kiváló munkát végez. Norris problémája az, hogy túl sokat akar a kvalifikáción, és mivel túl sokat akar, túl sok hibát is követ el” – vélekedik a német a fiatal brit tehetségről.
Ralf Schumacher nem szereti, ha egy adott korszak zsenijét egy másik korszak zsenijéhez viszonyítanak, ugyanakkor azt elismeri, hogy Max Verstappen elképesztő teljesítményt nyújt, pláne, ha a csapattársával vejük össze, aki Brazíliában is lemaradt a dobogóról.
„Max Verstappen győzelemtől győzelemig száguld, továbbra is történelmet ír, és egyszerűen nem hibázott Brazíliában sem” – tért rá a háromszoros bajnokra Ralf Schumacher. „Ugyanakkor nem vagyok híve annak, hogy mindig a bátyámmal vagy Ayrton Sennával hasonlítsuk össze.”
„Ők kivételesek voltak a maguk idejében, akárcsak Verstappen most. Hihetetlen, ahogyan teljesít. Ha összehasonlítjuk a teljesítményét a csapattársával, Sergio Perezzel, ismét nagy különbség volt a versenyen.”
A Haas eközben biztos a dolgában, már ami az USA Nagydíj végeredményének megóvását illeti, hiszen Günther Steiner szerint olyan bizonyítékokat tártak az FIA elé, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.