Schumacher: nem édesapám miatt vagyok F1-es pilóta, én akartam ezt csinálni

Amióta tavaly bekerült a Forma-1 körforgásába, Mick Schumacherre extra nyomást helyez a családi háttere. A Haas pilótája azonban nem gondolja, hogy ez így lenne, hiszen édesapja sem erőltette soha, hogy autóversenyző legyen.

Mick Schumacher, Haas F1 Team, signs an autograph for a fan

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia 2021-ben mutatkozhatott be a száguldó cirkuszban, miután a Forma-2-es és Forma-3-as sorozatokat is megnyerte. A benne rejlő potenciált ugyanakkor nem sikerült teljesen megmutatnia, hiszen a Haas F1 Team a tavalyi szezonban a mezőny végén kullogott.

Mick Schumacher a Ferrari-akadémia tagja és sokan a jövő versenyzőjét látják benne a maranellóiaknál, ahhoz azonban egyes vélemények szerint jobb teljesítményre lenne szüksége, még akkor is, ha nem feltétlenül a mezőny legjobb autójában ül.

A fiatal német szekere az elmúlt hetekben kezdett elindulni, hiszen a Brit Nagydíjon megszerezte első Forma-1-es pontjait, majd Ausztriában pályafutása legjobb eredményét elérve a hatodik helyen zárt és remek párharcokat vívott az F1 világbajnokaival.

Még több F1 hír:

A Channel 4 csatorna arról kérdezte Schumachert, hogyan kezeli azt a nyomást, ami édesapja sportágban elért eredményei miatt helyeződik rá, de a Haas pilótája elmondta, azért van a Forma-1-ben, mert ezt akarja csinálni, nem a családneve miatt.

„Imádok versenyezni és végső soron imádok nyerni is. Számomra soha nem volt kétséges, hogy a Forma-1-ben akarok vezetni, függetlenül attól, ki az apám. Remek neveltetésben részesültem, fel tudom mérni, mikor kell nyomást gyakorolnom magamra és mikor nem“ - magyarázta Mick Schumacher.

„Ha nem akarnám ezt csinálni, akkor nem kellene. De én szeretem ezt csinálni és szeretném majd az eredményeimmel elérni, hogy a saját nevem miatt kerüljek a középpontba“ - tette hozzá a Haas pilótája.

Ez az animáció segíthet megérteni, miért tört le Csou autójáról a bukócső


Az IndyCar-pilóta Colton Herta nemrégiben kétnapos tesztlehetőséget kapott a McLarentől, hogy kipróbálja a wokingiak tavalyi Forma-1-es járgányát. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norrisnak van ötlete, miért szenved Ricciardo a McLarennel
Következő cikk A Ferrarinál úgy érzik, most már elhanyagolható a lemaradásuk a Red Bullhoz képest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország