Schumacher nagyon ajánlgatta Vettelt a Ferrarinál, de Alonso jött: Hamilton nem volt téma

Luca di Montezemolo a Sky Sports 24-nek adott interjújában arról is beszélt, hogy mik mentek a háttérben, amikor új versenyzőt kerestek Kimi Räikkönen helyére, valamint azután, hiszen Lewis Hamilton is elérhető lehetett volna.

Giancarlo Fisichella, Luca di Montezemolo, and Sebastian Vettel, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

Utólag rendre érdekes információk derülnek ki a Forma-1 kulisszái mögül. Így volt ez legutóbb is, amikor a Ferrari egykori az olasz médiának adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy milyen forgatókönyvek voltak Kimi Räikkönen pótlására.

Még több F1 hír:

Az olaszok annak ellenére váltották le 2009-ben a versenyzőjüket, hogy az csak 2007-ben érkezett meg hozzájuk, és rögtön címet nyert. Nem mellesleg még mindig Kimi a legutóbbi bajnoka a legendás alakulatnak.

Michael Schumachera 2006-os visszavonulását követően tanácsadóként a Ferrarinál maradt, és nagyon szerette volna, ha Sebastian Vettel már 2009-től Maranellóban folytatja tovább. Ez azt is jelenthette volna, hogy ma talán nem lenne négyszeres világbajnok, hiszen a rivális Red Bull sokkal versenyképesebb volt.

„Schumacher mindenképpen megpróbált meggyőzni bennünket, hogy Vettelt hozzuk a Ferrarihoz, még mielőtt a Toro Rossóról a Red Bullra váltott volna. Akkoriban azonban még mindig éretlennek találtuk őt, és Alonsót részesítettük előnyben.”

„Fernando, leszámítva bizonyos karakteraspektusokat, nagyszerű győzelmeket szerzett velünk, és két alkalommal is az utolsó versenyen vesztette el a címet.” - mondta Montezemolo egészen őszintén a Sky Sports 24-nek.

Piero Lardi Ferrari, Luca di Montezemolo, and Gerhard Berger

Piero Lardi Ferrari, Luca di Montezemolo, and Gerhard Berger

Fotó készítője: Ferrari

Hamilton azonban nem volt téma a Ferrarinál. „Egyszer beszéltem Laudával róla, amikor azt mondta nekem, hogy a McLarenből a Mercedeshez akarja vinni, ám akkoriban nem kerestünk új versenyzőt. Soha nem volt a megfelelő idő számunkra, hogy megszerezzük Hamiltont.”

Montezemolo továbbra is hisz benne, hogy Vettel kellően erős lehet a Ferrarinál, független attól, hogy Leclerc azonnal legyőzte őt, és a monacói képviseli a hosszú távú jövőt. A korábbi elnök sem írná le a német világbajnokot.

„Vettel nagy nyomást érezhet magán, és támogatást igényel, de még mindig nagyon erős. Bizonyára túl sok hibát követett el, de ezeket a hibákat amiatt is követte el, mert kénytelen volt kockáztatni. Leclerc pedig szintén nagyon erős.”

„Már Alfa Romeóval láthattuk, hogy nagyon gyors, de volt néhány hibája. Most azonban meg kell kérdeznünk magunktól, hogy ez működhet-e Vettellel. Ez egy kényes téma lesz Binotto számára. Világosan kell beszélni a versenyzőkkel, és elmagyarázni azt, hogy nem magukért, hanem a Ferrariért versenyeznek. 4-5 futam után látni fogjuk, hogy mi a helyzet.”

„A Ferrarinak szinte mindene megvan ahhoz, hogy stabilan küzdjön a csúcsért. Remélem, hogy visszatérnek a győzelem útjára. Lehet, hogy túl régóta nyertél már bajnokságot, de az utolsó versenyen is a helyén kell lenned, amikor minden eldől. Nem akarok egy olyan bajnokságot látni, amikor már az első 4 verseny után eldőlt a cím sorsa, mint az elmúlt években.”


Sebastian Vettel és Charles Leclerc is egy egészen szép Ferrarit kap a 2020-as F1-es szezonra, de sokkal fontosabb, hogy versenyképes legyen a Mercedes és a Red Bull-Honda ellen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Itt a virtuális Ausztrál Nagydíj teljes nevezési listája – Button a McLarennél, két Leclerc a Ferrarinál!
Következő cikk Ocon nagy csatája a Gran Turismóban: nem unatkozott (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország