BRÉKING

Schumacher nagy hatással volt Rosbergre - nehéz út vezetett a sikeres időkhöz

A Mercedesnél mindenki szorgalmasan dolgozott a sikerért, és a csapat megérdemli az idei szereplést - véli Nico Rosberg, aki azt is elmondta, milyen hatással volt rá Michael Schumacher.

Rosberg 2010-ben került a Mercedeshez, Schumacherrel együtt vállalták a feladatot, hogy versenyzőként vigyék diadalra a gyári csapatot. Az első évek küzdelmesre sikerültek, és még a csapat sorsa felett is megjelentek a kérdőjelek. Rosberg végig hitt a projekt jövőjében.

"Most egyértelműen az az elvárás velünk szemben, hogy nyerjünk. Korábban nem volt így"- kezdte a német versenyző a dpa-nak. "Győzelemre képes autóm van. A címre még nem gondolok. Futamról-futamra haladok. Természetesen gondolok a pontokra, és vissza akarom szerezni az első helyet a bajnokságban"- ismerte el a célokat.

"Óriási fejlődés történt, nagyon sok minden változott. Ennek szinte semmi köze ahhoz, amilyen kezdetben volt a csapat. Nagyon felnőtt. Rendkívül nehéz időket éltünk át, és most olyan erősek lettünk, hogy ilyen megarajtot tudtunk venni a bajnokságban. Meg is érdemeltük, mindenki elég szorgalmas volt. Nagyon élvezem, hogy a nehéz idők után sikerekben van részünk."

//

Post by www.f1-live.hu.

Kitért előző csapattársára is, akivel 2010-ben kerültek egymás mellé. A hétszeres bajnok még mindig kómában van, a Mercedesszel csupán egyetlen dobogós helyezés jutott neki.

"Mindig is egy Ezüstnyíl volt, egy nagy kihívás"- utalt Rosberg a gyengébb autókra az első évekből. "Egyben csodálatos esély arra, hogy sikerhez segítsem ezt a csapatot. Ez is rendkívül motiváló. Természetesen voltak nehéz szakaszok, melyek olykor kemények voltak. Egyben ez volt az út a sikerhez is"- hívta fel a figyelmet. "Michael nagyon nagy hatással volt rám a hozzáállása révén. Austinban, mely egyike volt az utolsó versenyeinek a karrierében, valahol a 10. hely környékén autóztunk. Ahelyett, hogy csordogált volna, Michael még mindig mindent beleadott, utána két órán keresztül ott ült velünk a megbeszélésen, hogyan tudnánk gyorsabbá tenni az autót. Ez nagyon nagy hatással volt rám."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa balesetekre számít Monacóban az új motorok miatt
Következő cikk A Lotus ugyanazt tenné Maldonadóval, mint anno Grosjeannal: utóbbit más csapatok is akarják

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország