Schumacher egykori menedzsere: Sosem láthatom újra Michaelt
Willi Weber élete egyik nagy hibájának tartja, hogy nem repült azonnal abba a kórházba, ahova Michael Schumachert szállították a balesete után. Az egykori sztármenedzser szerint már sohasem láthatja újra a hétszeres bajnokot.
Az egész világot megrázták azok a hírek, mikor bejelentették, hogy Michael Schumacher rendkívül súlyos sérüléseket szerzett síelés közben, és életmentő műtét kellett végrehajtani rajta. A hétszeres bajnokot sokáig kómában tartották, ám miután felébredt, a családja próbálta megóvni a németet a nagy nyilvánosság elől.
A Michael Schumacher pályafutását a kezdetektől fogva egyengető Willi Weber is az „áldozatául” esett a diszkréciónak, hiszen többek között őt sem engedték oda a hétszeres bajnok mellé, akit ma már a család főhadiszállásán ápolnak.
A 81 éves Weber egyetlen múltbéli eseményt sajnál, mégpedig azt, hogy amikor megtudta, hogy mi történt Schumacherrel, nem kereste fel rögtön a kórházban, ugyanis akkor legalább méltó módon el tudott volna búcsúzni tőle.
„Természetesen nagyon megbántam ezt, és magamat hibáztatom” – árulta el az egykori sztármenedzser a Kolner Express című újságnak. „Meg kellett volna látogatnom Michaelt a kórházban.”
„Nagyon bánkódtam. Hihetetlenül keményen érintett” – tette hozzá Weber, aki ma már akkor sem láthatná a hétszeres bajnokot, ha szeretné. „De egy bizonyos ponton eljött az idő, amikor meg kellett szabadulnom Michaeltől és el kellett engednem.”
„Amikor most Michaelre gondolok, sajnos már nincs reményem arra, hogy újra láthatom. Tíz év után nincs pozitív hír” – tette hozzá szomorúan Weber, aki örömmel gondol vissza a sikeres időszakukra.
Eközben David Coulthard elárulta, hogy Michael Schumacher idejében kapott egy szerződéstervezetet Jean Todttól, ám nem akart második számú lenni a Ferrarinál, így elutasította azt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.