Schumacher: megmutattam a tempómat, biztos vagyok benne, hogy lehetőséget fogok kapni
A Haastól búcsúzó pilótának nem sikerült szépen lezárnia pályafutását az amerikai csapatnál, a 2022-es szezonzárón ütközött Nicholas Latifivel, amiért öt másodperces büntetést kapott a versenyirányítástól.
Mick Schumacher a 16. helyen fejezte be utolsó haasos versenyét, s bár csapattársát, Kevin Magnussent sikerült megelőznie Abu-Dzabiban, végül csupán két futamon tudott pontot gyűjteni ebben a szezonban.
„Általában ezekkel az autókból nem igazán van rálátásod arra, mi történik közvetlenül melletted. Úgy értem, az abroncsok nagyon magasan vannak, a kormány pedig az arcodban. Nicholas elfékezte magát, kiszélesítette a pályát, majd visszatért és őszintén szólva erre nem igazán számítottam“ - mondta a német a Motorsport.com-nak.
„Egyszerűen nem láttam őt. A végén még sikerült néhány jó kört futnom, de a futam végére elfogytak a gumik. Szóval frusztráló volt, nem ez volt a legjobb búcsú, de előre tekintek“ - folytatta a pilóta.
Arra a kérdésre, elfogadja-e a büntetést elmondta, mindez nem igazán érdekli, de azt elismerte, nem ez volt a legjobb verseny a csapat számára.
„Egy körön mindig kicsit másképpen néznek ki a dolgok, mert versenyzőként tényleg mindent ki tudsz hozni a versenyből. Hosszú etapokon viszont sok minden befolyásolja a futamodat, különböző alkatrészek mehetnek tönkre, változik a szél, fogynak a gumik, mindennek tökéletesen kell alakulnia, hogy a legtöbbet hozd ki a versenyből“ - magyarázta Schumacher.
„Örülök, hogy sikerült megszereznie a csapatnak a konstruktőri nyolcadik helyet, hiszen ez egy nagyobb költségvetést jelent számukra a következő évre. Remélhetőleg ki tudják ezt használni“ - fogalmazott a versenyző.
„Nem igazán éreztem, hogy ez lenne a szezon utolsó versenye, sem azt, hogy ez az utolsó futamom. Csak az jár a fejemben, hogy 2024-ben visszatérek“ - jelentette ki a csapattól elköszönő német.
Ha lehet hinni a pletykáknak, Schumacher a következő idényt a Mercedes tartalékosaként tölti, de adott esetben más csapat is lehetőséget adhat neki egy évvel később, ugyanakkor nem gondolja, hogy logikus választás lenne jelenleg bármelyik csapat számára.
„Nem mondanám, hogy jó pozícióban érzem magam, de biztos vagyok benne, hogy kapni fogok egy olyan ajánlatot, amit örömmel el tudok fogadni. Megmutattam a tempómat, és a paddockban sokan elégedettek a fejlődésemmel, így lesznek lehetőségeim“ - tette hozzá Schumacher.
Norris érdekes kulisszatitkot árult el Vettel búcsúvacsorájáról
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.