Forma-1 Holland Nagydíj

Schumacher: maradok-e a Forma-1-ben? Most csak a pontszerzésre koncentrálok!

Mick Schumacher remek teljesítményt nyújtva a nyolcadik rajtkockát szerezte meg a Holland Nagydíj időmérő edzésén, miközben csapattársa, Kevin Magnussen a Q1-ből sem tudott továbbjutni. A német pilóta mindenképpen szeretné pontokra váltani kedvező pozícióját.

Mick Schumacher, Haas VF-22

Nincsenek könnyű napjai Mick Schumachernek, hiszen a 23 esztendős pilótának továbbra sincs szerződése a 2023-as idényre és az sem biztos, hogy marad a Forma-1-ben az idei szezont követően. A pletykák szerint már alá is írt a DTM-be, ám ezek egyelőre csak feltevések.

Ezzel együtt, eddig remekül alakul számára a zandvoorti hétvége, hiszen az időmérő edzésen sikerült bejutnia a Q3-ba, aol ráadásul megelőzte a technikai gondokkal küzdő Lance Strollt és Cunoda Júkit is.

Mindeközben Kevin Magnussen a Q1-ből sem jutott tovább és mindössze a tizennyolcadik helyről vághat neki a versenynek, így kijelenthető, hogy Schumacher ezúttal alaposan megverte csapattársát.

Még több F1 hír:

„Nagyon elégedett vagyok, jól kezdtük a hétvégét és minimális változtatásokkal rögtön megtaláltuk a megfelelő beállításokat. Erre az időmérős eredményre tudunk építeni“ - nyilatkozta Schumacher.

„Eléggé meglepődtünk a Q3-ba jutáson, azt hiszem mi és a riválisok is azt hitték, hogy már a Q1-ben kiesünk. A versenytempónk nem tűnik rossznak, azt hiszem mindenkinek lesznek problémái a gumikezeléssel, ez nagy kihívás lesz itt.“

 

„A Forma-3-as bemutatkozásom óta mindig is szerettem ezt a pályát, ma is élveztem minden percét. Remek összhang alakult ki ma köztem és az autó között“ - vélekedett a német, aki a jövőjét firtató kérdésekre is válaszolt.

„Maradok-e a Forma-1-ben? Természetesen ez a cél, de most csak a pontszerzésre koncentrálok. Ezért vagyunk itt, ezt a feladatot kell teljesíteni. Holnap erre jó lehetőségem lesz, ki kell használnunk“ - fogalmazott Schumacher.

Verstappené a pole Hollandiában, hárman 1 tizedmásodpercen belül!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Wolff mérges: „Hamilton a pole-ért harcolt!”
Következő cikk Verstappen: óriási hülyeség pályára dobálni a füstbombákat

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország