Schumacher már most a világbajnoki címre gondol? – „A DNS-em megköveteli tőlem”

Mick Schumachernek a saját bevallása szerint is kontroll alatt kell tartania az elvárásait, hiszen mint mondta, a DNS-ébe van kódolva a világbajnoki győzelem iránti vágy.

Mick Schumacher, Haas F1

Mick Schumacher, Haas F1

Sam Bloxham / Motorsport Images

Mick Schumacher elismerte, hogy az elvárásai saját magával szemben ellentétben állnak azzal, mint amit a debütáló évében elérhet a Forma-1-ben. A fiatal németet ugyanis hajtja a győzelem iránti vágy, ám idén vélhetően még nem lesz lehetősége futamgyőzelmekért harcolni.

A Haas a 2021-es idényre leigazolta az F2-ben tavaly bajnoki címet szerző Mick Schumachert, aki hatalmas elvárásokkal érkezett meg idén a száguldó cirkuszba. A legendás hétszeres világbajnok fiának azonban nemcsak saját magával, de minden bizonnyal a kritikusaival is meg kell küzdenie a szezon során.

Még több F1 hír:

„Szeretnék javulást tapasztalni a szezon során” – jelentette ki Schumacher az F1 Insider kérdésére. „Azt akarom látni, hogy remekül dolgoztam a csapattal, de reálisnak kell maradnom, nem gondolhatom azt, hogy harcban leszek a világbajnoki címért.”

„Habár a DNS azt követeli tőlem, hogy így gondoljam. Mindig a maximumra törekszem, ez a hozzáállás, amivel mindig rendelkeztem. Egyszerűen élvezem, hogy együtt dolgozhatok a csapattal.”

„Egy dolog biztos: a pilóta egyedül nem képes sokat elérni, de egy egész csapat igen. Ami az életkorommal kapcsolatos aggályokat illeti: sokat tanultam a junior kategóriákban, és még ott is nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy speciális légkört alakítsak ki a mérnökökkel.”

Hamilton a Vatikánt kritizálja...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda: Csak 2-3 tizedet nyertem a DRS használatával
Következő cikk A Haas csak Imoláig fejleszt a rekordszámú 23 futamos szezonban?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország