Schumacher és Ilott több mint 400 kilométert tesztelt Fioranóban

Carlos Sainz rögtön az imolai versenyhétvége után elutazott Fioranóba, ahol az SF71H volánja mögött gyűjtött további tapasztalatokat. A spanyolt aztán Schumacher és Ilott követte, akik együtt több mint 400 kilométert tettek meg a teszt során.

Mick Schumacher, Haas F1 in the Press Conference

Mick Schumacher, Haas F1 in the Press Conference

FIA

A Ferrari 2018-as versenygépét annak idején Sebastian Vettell és Kimi Räikönnen terelgette a Forma-1-ben, azonban ők már nem tagjai a maranellói alakulatnak. Ennek ellenére az SF71H remek szolgálatot tesz, ugyanis a szabályoknak köszönhetően ezúttal Sainz vitte pályára a versenygépet.

A teszt során Fioranóban megadatott a lehetőség Schumachernek és Ilottnak is, hogy volán mögé üljenek, ők pedig örömmel éltek a lehetőséggel. A fiatal német tehetség volt az első, aki kihajtott a pályára, majd megtett több mint 200 kilométert.

 

Callum Ilott pedig szintén 200 kilométeren át élvezhette az SF71H vendégszeretetét, amely nagy lehetőség volt a fiatal tehetségnek, aki a tavalyi évben még az F2-ben versenyzett, idén azonban nem tért vissza a sorozatba.

Schumacher később a szimulátorban folytatta a munkát, amely minden bizonnyal hasznos lesz a számára, ugyanis az első két versenyen vezetői hibát vétett, a tapasztalatok pedig segítenek neki kiküszöbölni a hibákat a jövőben.

A McLaren 170 millió fontért adta el az F1-es gyárát…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettelnek pihenőre lenne szüksége? „Az én meglátásom szerint igen”
Következő cikk A Hondának kétségei voltak, képesek lesznek-e győzni...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország