Schumacher: „Emberek vagyunk, nem gépek”

Mick Schumacher elmondta, hogy levonta a tanulságokat az első két versenyhétvégén elkövetett hibáiból, és már várja a szezon első duplázását, mert így még többet lehet együtt a csapatával.

Mick Schumacher, Haas F1, talks to the press

Andy Hone / Motorsport Images

A Bahreini Nagydíjon a biztonsági autós újraindítást követően pördült meg, míg Imolában még bent volt a Safety Car, amikor gumimelegítés közben veszítette el irányítását a Haasa felett, és ment neki a falnak.

Schumacher azonban úgy vélekedik, hogy hibázni emberi dolog, főleg a fiatal újoncok esetében. Amikor rákérdeztek nála, hogy érzése szerint kevesebb kritika éri-e őt amiatt, mert ez az első éve a sorozatban, vagy a paddockban mindenki óvatosan bánik-e vele az imolai incidensét követően, ő inkább kivárt a válaszadással.

Még több F1 hír:

Miután átgondolta, így fogalmazott: „Természetesen elhatároztam, hogy nem akarok többet hibázni. Töredékmásodpercek alatt kellett döntenem, hogy egyenesen vagy oldalasan menjek-e neki a falnak. Én a frontális ütközés mellett határoztam, mert így még folytathattam a futamot.”

„Nem érzem úgy, hogy túlságosan kritizálnának, de azt sem, hogy annyira kesztyűs kézzel bánnának velem. Nyilván nem akarok hibázni, de ettől még megtörténnek, főleg mivel újoncok vagyunk. Emberek vagyunk, nem gépek.”

„Most már mentem két versenyhétvégén, teszteltem, és volt egy kis időm az autóban. A Forma–1 most már nem idegen számomra, hanem ez az új otthonom. Most már megpróbálhatok elmenni a határokig, mert tudom, miként reagál az autó, és hogy miként tudom kezelni azt.”

„Az is fontos azonban, hogy hamar elérjem a határt, lehetőleg már az első vagy a második szabadedzés alatt, hogy aztán változtathassunk a harmadikra. Ha állandóan 95 százalékon vagy az edzéseken, és csak az időmérőre éred el a 100-at, akkor ha valami baj történik, már túl késő lesz” – mondta Schumacher a filozófiájáról.

 

Nemsokára jön az idény első duplázása, vagyis két egymást követő hétvégén rendeznek futamot. Először Portugália, majd pedig a szomszédos Spanyolország következik. Günther Steiner csapatvezető nemrég elmondta, hogy Schumacher munkamorálja, valamint a kollégákhoz való hozzáállása is „lenyűgöző”.

Ezt észben tartva a fiatal német már most örül annak, hogy több időt tölthet együtt a csapatával.

„Már nagyon várom a két futamot, mert ez azt jelenti, hogy többet lehetek a szerelőkkel. Már így is sokat fejlődtünk. Igazán jó móka velük dolgozni és a szabadidőmben velük lenni. Megtanítják nekem, hogy hogyan működik az autó, hogy miként kell összerakni néhány alkatrészt, mert engem ez is érdekel.”

„Nézhetjük úgy is, hogy egy F1-es autóban ülök. Ezt nem lehet lebecsülni. Ez nyilván gyorsabb, mint bármi más, amit el tudnak képzelni. Egy laikus sem tudja igazán felfogni, hogy mennyire gyönyörű és – bocsánat – elképesztő érzés egy ilyen autóban ülni. Számomra fontos, hogy mindig 100 százalékig motivált legyek, és hogy mindent kihozzak magamból.”

A riválisok nem kérnek az Aston vitájából


Így folytatja a felépülését Marc Marquez

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szerint nincs rá garancia, hogy idén folyamatosan a középmezőny élén lesznek
Következő cikk Bottas nem tudja, a DAS segített-e volna az imolai gumigondjainál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország