Schumacher kedvenc helyszínére érkezett, a célja pedig mitsem változott

A Haas F1-es újonca, Mick Schumacher saját elmondása szerint egy remek nyári szüneten van túl, így most a kedvenc pályáján folytathatja az idei sorozatot, a célja pedig továbbra is az, hogy valahogy pontot tudjon szerezni.

Schumacher kedvenc helyszínére érkezett, a célja pedig mitsem változott

Az amerikai istálló eddig nagyon messze volt attól, hogy önerőből bejusson a legjobb tízbe egy futamon, legutóbb Magyarországon Schumacher azonban a 12. pozícióban zárt egy meglepetésekkel tarkított viadalon, így nem is volt olyan távol attól, hogy elérje célját.

Ráadásul már 11 verseny van a háta mögött, így sokkal jobban is érzi magát a kocsiban, mint korábban. „Igen, már komfortos vagyok az autóban, úgy vélem, hogy kiismerem magamat benne. Ettől függetlenül mindig van olyan, hogy tanulok valami újat.”

„Először meglepődöm, aztán pedig úgy vagyok vele, hogy ezt most már elsajátítottam a karrierem hátralévő részére. Szóval mindenképpen úgy látom, hogy jó úton haladok.” Ezek után pedig rákérdeztek nála, hogy mit szeretne elérni az idény második felében.

Még több F1 hír:

„Szerintem még mindig a pontzónába kerülés a fő célom, és ehhez egészen közel voltunk Budapesten a 12. hellyel. Persze tudjuk, hogy egy őrült futamra van szükség, de bizonyos pályákon, mint mondjuk ez is, ahol eső is jöhet, a dolgok akár jobban is kijöhetnek nekünk” – utalt ezzel Spára Schumacher, amely elmondása szerint a kedvenc helyszíne.

Ezek után persze nem kerülhette el, hogy szó essen édesapjáról is, aki 30 évvel korábban debütált a királykategóriában. Jól tudjuk, hogy Michael számára is különleges pálya volt a belga, és ezzel hasonlóan van fia is.

„Nemcsak azért különleges, amit az édesapám elért itt, hanem azért is, mert nekem is voltak itt jó versenyeim. Az első pole-om, az első futamgyőzelmem 2018-ban az F3-as Európa-bajnokságban, amelyet aztán több is követett, szóval mindenképpen nagyon élvezem ezt az aszfaltcsíkot.”

Tudható volt, de most már biztos: jövőre jön a Drive to Survive újabb évada

megosztás
hozzászólás
Bottas 2022-ről: „Ki tudja, talán tudok valamit, talán nem”
Előző cikk

Bottas 2022-ről: „Ki tudja, talán tudok valamit, talán nem”

Következő cikk

„Felfoghatatlan” lenne, ha a Mercedes megtartaná Bottast

„Felfoghatatlan” lenne, ha a Mercedes megtartaná Bottast
Hozzászólások betöltése