Schumacher Bottast kritizálta: „Egyáltalán nem volt szimpatikus”

A német Sky szakértőjeként is dolgozó korábbi F1-es pilótának, Ralf Schumachernek elég egyértelmű véleménye van a Valtteri Bottas és George Russell között bekövetkezett imolai balesetről, és közben a finn viselkedésén tűnődik.

Valtteri Bottas, Mercedes speaks to the media

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Bár Russell azóta már bocsánatot kért a viselkedéséért, Schumacher továbbra is tartja azt a véleményét, hogy Bottast legalább annyira terheli a felelősség, mint a „fél csapattársát” a Williamsben.

„Csalódott” Bottasban, mondta a német egy interjúban a Portugál Nagydíj hétvégéjének megkezdése előtt. „Ott volt a futam utáni reakciója, majdnem egy órával az incidenst követően. Én azt egyáltalán nem találtam szimpatikusnak, nem volt benne semmi önkritika.”

Még több F1 hír:

Russell eleinte még azt vallotta, hogy a Mercedes versenyzője nem küzdött volna ilyen keményen valaki más ellen. Bottas ezt hallva viszont félresöpörte a kritikát, és elmondta, hogy szerinte Russell csak elméleteket gyárt.

„Valtterinél azért van ez, mert tudja, hogy nem lesz könnyű dolga. Sok nyomás nehezedik most rá. Eközben persze megértem, hogy nem feltétlenül van ideje ilyesmikre. Úgy látom, hogy jelen pillanatban nem elégedett magával.”

Schumacher a kezdeti véleményét nem változtatta meg az eltelt közel két hét során: „Bottas kicsit jobbra húz, és nem számít arra, hogy Russell ott fog jönni. Russell erre megijed, ami érthető is, hiszen 300 km/h-val vagy többel mentek, kicsit rámegy a fűre és túlreagálja.”

 

„Bottasnak a bal oldalon kellett volna maradnia. Voltak már hasonló előzési manőverek. Ilyenkor az a probléma, hogy a hátulról jövő versenyző egyértelműen sokkal gyorsabb a DRS miatt, ezt pedig neki is észre kellett volna vennie” – vélekedik az esetről ennyi idő távlatából Ralf Schumacher.

„Ettől függetlenül fel kell tennie magának azt a kérdést, hogy a Williams miért tudta egyáltalán támadni őt…”

A finn versenyző elmondta, hogy Imolában egész hétvégén, de főként az időmérő végétől kezdődően küszködött a hátsó gumik megfelelő felmelegítésével, és emiatt nem tudta hozni az elvárt tempót. Portugáliában most mindenképpen javítani akar.

Räikkönent nem igazán érdekli a tavalyi nagyszerű első köre...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk 27 éve történt: Az 1994-es imolai fekete hétvége első tragédiája
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Portugál Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország