„Schumacher bizonyított, jobb csapatot érdemel a Haasnál!“

Az egykori Forma-1-es versenyző, Hans-Joachim Stuck szerint Mick Schumacher már most bebizonyította, hogy magas szinten képes versenyezni és nagyon szívesen megnézné egy erősebb istálló autójában.

Mick Schumacher, Haas F1 Team

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Kilenc futam maradt hátra a 2022-es Forma-1-es szezonból és egyre több csapatnál tisztázódni látszik, milyen pilótapárossal vágnak neki a következő évnek. A Haasnál egyelőre csak Kevin Magnussen helye biztos, Mick Schumachernek egyelőre nincs kontraktusa 2023-ra.

Ha a fiatal németnek nem sikerül meggyőznie egyetlen csapatot sem arról, hogy szerződtesse, akkor Sebastian Vettel visszavonulását követően hosszú idő után először fordulhat elő, hogy nem lesz német pilóta a száguldó cirkusz rajtrácsán.

Schumacher első Forma-1-es pontjaira sokáig várni kellett, miközben csapattársa rendre jobban teljesített, azonban az elmúlt hetekben a német is megvillant, Silverstone-ban és Ausztriában egymást követően pontszerző helyeken zárt és minden eddigi futamot figyelembe véve már ő áll jobban Magnussennel szemben.

Még több F1 hír:

Mick rajongói közé tartozik a korábbi F1-es versenyző Hans-Joachim Stuck is, aki szerint a pilóta már most magasabb szintet képvisel, mint jelenlegi istállója.

„Ebben a szezonban bebizonyította, hogy mit tud. Egy jobb autóban a helye. Ha valamiért nem jön össze egy átigazolás, akkor még egy évet le kell húznia a Haasnál. Ha nem talál másik ülést, nem látom okát annak, hogy a Haas miért ne szerződtetné ismét“ - fogalmazott Schumacher honfitársa az Eurosportnak.

 

Stuck szerint katasztrofális lenne a pilóta szempontjából, ha egy évet ki kellene hagynia, hiszen most kezdett el igazán lendületbe jönni a pályafutása. „Jó kezekben van a Haasnál, ki kell tartania és meg kell mutatnia magát a következő versenyeken, ahogy azt idén már megtette“ - tette hozzá Stuck.

„Nagyon meglepődnék, ha nem találna munkát. Kifogástalan teljesítményt nyújt és ezt az illetékeseknek is látni kell. Egy olyan csapat, amelyik fiatal versenyzőt keres, nem választhat jobban Mick Schumachernél“ - jelentette ki az egykori versenyző.

Schumacher: „Bűnös dolog elengedni egy olyan gyöngyszemet, mint Alonso”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williamsnek nincs problémája az Aston Martin sokat kritizált hátsó szárnyával
Következő cikk Marko elmondta, Gasly hamarosan szabadon távozhat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország