Schumacher: hallottam dolgokat a bakui pálya állapotával kapcsolatban

A Pirelli jelenleg is azon van, hogy kiderítse, mi okozta Lance Stroll és Max Verstappen bal hátsó gumijának defektjét Bakuban. Ralf Schumacher is kissé értetlenül áll az események előtt egyelőre.

Damage on the car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B after retiring

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az Azeri Nagydíj után teljesen máshogy is kinézhetne most a bajnokság állása, de végül ugyanúgy négy pont csak a különbség Verstappen és Hamilton között, mint Monaco után. A holland vezethetne akár 14-15 ponttal is, de jött a defektje, míg a brit is állhatna az élen 21-22 pontos előnnyel, de ő meg elhibázta az újraindítást.

Ralf Schumacher, a német Sky egyik szakértője örül annak, hogy senki sem tudott most jobban elhúzni. „A világbajnoki küzdelem továbbra is érdekes marad. Pontosan ezt akartuk látni már évek óta. Érdekes lesz nézni, hogy ki vét majd kevesebb hibát, és melyik csapat vonja le a megfelelő következtetéseket.”

A verseny azonban a defektekről is emlékezetes marad, még ha rossz értelemben is. „A Pirelli biztosan érzett valamit már pénteken is, máskülönben nem növelték volna meg a guminyomást. Én azonban óvatosan mennék neki ennek a problémának.”

Még több F1 hír:

„Azt hallottam a csapatoktól, hogy a pálya elképesztően koszos volt. Régi szegek és egyéb dolgok voltak bizonyos helyeken a falak mellett. Rengeteg minden repkedett össze-vissza” – mondta a helyzetről Schumacher.

Azt azonban ő is el tudja képzelni, hogy a két eset nem ugyanazon okból következett be. „Nem tudom, mi történhetett Stroll-lal, mert akkor még nem voltak karbondarabok a pályán. Verstappennél már nem vagyok biztos. A Pirelli elemzése majd felfedi az okokat.”

„Lewis Hamilton gumiján is volt egy vágás, de azt vélhetően akkor szedte össze, amikor Verstappen balesete után áthajtott a helyszínen, mivel nem sokkal a holland mögött jött.” Az esetek kapcsán a túlzott kopás kizárható ok, hiszen a kemény keverékek még bőven bírták volna, még bőven volt rajtuk futófelület.

Ezért vélhetően valamilyen külső behatás érhette őket, és ezért történtek a defektek. Amíg azonban nincs egyértelmű magyarázat, addig a csapatok és pilóták megint aggódhatnak, hogy kinek a futamát fogja legközelebb tönkretenni egy hasonló probléma.

A Williams csapatfőnökének hirtelen távozni kellett

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton lecsúszott a dobogóról, Vettel 2. helye ellenére sincs a legjobb 10-ben – az F1.com 2021-es erősorrendje Baku után
Következő cikk Bottas: Nyitottan állok hozzá az F1-es jövőmhöz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország