Schumacher: az FIA az év vesztese

Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy ha megnézzük a szövetség döntéseit a Brazil Nagydíj és a szezonzáró között, akkor kiderül, hogy a valódi vesztese az évnek maga az FIA.

FIA members arriving

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Az idei évből elég sok kétes esetet és ítéletet lehetne felsorolni, de a szezonhajrá mindent felülmúlt ilyen téren is, hiszen Brazíliától kezdve még tovább fokozódott a már amúgy sem kicsi feszültség.

Az FIA és Michael Masi versenyigazgató pedig lényegében minden oldalról kapta az ütéseket, a legtöbb esetben jogosan, néha talán jogtalanul. Egy ellentmondásos döntés miatt pedig még továbbra sem lehet 100 százalékos bizonyossággal kijelenteni, hogy Max Verstappen a világbajnok.

Még több F1 hír:

Mindezt figyelembe véve pedig a most TV-s szakértőként is dolgozó Schumacher úgy véli, az FIA jött ki a legrosszabbul ezekből az esetekből. „Szerintem az FIA az év vesztese, ha megnézzük az idén meghozott döntéseiket. A káosz Brazíliában kezdődött, aztán jött az utolsó verseny.”

A német meg tudja érteni, hogy a Mercedes miért nyújtott be óvásokat, de sajnálja, hogy ez az elképesztően izgalmas szezon erre a sorsra jutott. „Toto azt kiabálta a rádión Masinak, hogy ez így nem helyes. Szerinte már egy körrel hamarabb le kellett volna inteni a futamot.”

„Természetesen mindent fegyvert be kell vetned, de Max és csapata elképesztően jól ment egy hihetetlenül izgalmas viadalon. Az újraindításnál fair módon győzött. Sajnálom, de szerintem keserű szájízt hagy maga után, ha valaki így akarja megnyerni a bajnokságot” – utalt ezzel a Mercedes tetteire, akik talán még a díjátadó gálán sem fognak részt venni.

Hill szerint Hamiltonnak vissza kellett volna adnia a pozíciót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Idén utoljára pályán az F1-es gépek – képözön Abu Dhabiból
Következő cikk Häkkinen: A konstruktőri pénzdíj némi vigaszt nyújt a Mercedesnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország