Schumacher: Az Aston Martin lejáratja magát

Ralf Schumacher szerint egyre kínosabb az Aston Martin szereplése a Forma-1-ben. Michael Schumacher testvére szerint az alakulat nem a megfelelő irányba halad, és arra számít, hogy még az AlphaTauri is előttük végezhet a végelszámolásban.

Schumacher: Az Aston Martin lejáratja magát

Az utóbbi időben egyre rosszabb formába kerül az Aston Martin, amely már csak a 7. helyen áll a konstruktőri bajnokságban, a lemaradásuk pedig egyre tetemesebb az AlphaTaurihoz és az Alpine-hoz képest. Ralf Schumacher szerint nem Vettel teljesít rosszul, hanem az egész csapat.

„Visszautasítom azt, hogy Sebastian kínos helyzetbe hozta magát. Inkább a csapat az, amelyik lejáratja magát” – jelentette ki Ralf Schumacher a Sky Germanynak a Török Nagydíjon tapasztaltakra reflektálva.

„A csomag egyszerűen nem a megfelelő irányba fejlődik, és úgy tűnik, nem tudnak továbblépni, pedig nagyon szoros együttműködésük van a Mercedesszel. Persze az is gondot okozhat, hogy sok új munkatársat vettek fel.”

Még több F1 hír:

A 2021-es szezonból még hat futam van hátra, és habár az Aston Martin pilótafelállása változatlan marad a következő évre, Schumacher nem számít sok kiemelkedő eredményre az idei szezon hátralévő részében.

„Nem hiszem, hogy Sebastiant gyakran fogjuk látni a TOP 10-ben, hacsak nem történnek olyan balesetek a rajtnál, mint amilyen Budapesten is előfordult. Határozottan a McLaren és a Ferrari mögött vannak, sőt, még az Alpha Tauri is az előttük jár, szóval kemény lesz az év vége Vettel számára.”

Így néz majd ki a hétvégi Amerikai Nagydíj menetrendje magyar idő szerint

megosztás
hozzászólás
A Ferrari 2022-es autója „jelentősen eltér” az F1 által bemutatott modelltől
Előző cikk

A Ferrari 2022-es autója „jelentősen eltér” az F1 által bemutatott modelltől

Következő cikk

A Williams végleg leállította az idei autó fejlesztését, cél a nyolcadik hely

A Williams végleg leállította az idei autó fejlesztését, cél a nyolcadik hely
Hozzászólások betöltése