Schumacher az Alpine F1-es ülését célozta meg a WEC-szerződéssel?

Mick Schumacher 2023-ban ismét versenyezni fog majd, hiszen ő lesz az Alpine hiperautós programjának egyik pilótája, miközben persze nem adja fel azt az álmát sem, hogy visszatérjen a Forma–1-be.

Mick Schumacher, Alpine

Miután ezt az idényt a Mercedes tartalékosaként húzta le, Schumacher 2024-ben már a WEC-ben mutathatja meg, hogy mit tud. Hiába kötött azonban megállapodást az Alpine-nal, emellett a csillagosoknál betöltött szerepét is megtarthatja, és adott esetben be is ugorhat Lewis Hamilton vagy George Russell helyére, ha úgy hozza a sors.

A Haasnál két idényt lehúzó német pedig elárulta, hogy amikor aláírt az Alpine-hoz, azt is figyelembe vette, hogy a Ferrari mellett ők a másik alakulat, amely egyszerre érdekelt az F1-ben és a megbízhatósági versenyzésben is.

„Szerintem világos, hogy a Forma–1-es kapcsolódás egy érdekes tényező. Az, hogy a Mercedes tartalékosa lehetek, miközben a WEC-ben fogok versenyezni az Alpine-nal, akik F1-es csapattal is rendelkeznek; úgy érzem, ezzel a felállással jó lóra tettem.”

Persze a sportautózás azért jelentősen eltér a Forma–1-től, de a 24 éves pilóta amondó, hogy az erős teljesítményei segíthetnek neki ismét ajtót nyitni a királykategóriába. „Mindenki, beleértve az F1-et is, figyelni fogja a pilóták egyéni teljesítményét. Szóval nem arról van szó, hogy lazsálhatok, mert másokkal is megosztom az autót.”

„Nem, hiszen végső soron mindig hozzá kell tenned a magadét ahhoz, hogy a legtöbbet hozhassátok ki a csapatból és az autóból egyaránt. Az emberek ugyanúgy fel fogják ismerni, ha kivételes munkát végzel, ez pedig vissza fog jutni az F1-es körökbe vagy más istállókhoz” – vélekedett Schumacher, aki tehát titkon reméli, hogy a WEC-ben nyújtott teljesítményével újra felhívhatja majd magára a figyelmet.

Schumacher helyére idén Nico Hülkenberg érkezett a Haashoz, akinek állítólag viszont máris volt egy ajánlata egy másik csapattól...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két csapatnak sikerült eddig az, ami idén a Mercedesnek
Következő cikk Lawrence Stroll határozottan reagált az Aston Martin eladásáról szóló pletykákra

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország