Schumacher arra kéri a rajongókat, csillapítsák az elvárásaikat

A Forma-1-ben jövőre debütáló Mick Schumacher elárulta, mikor derült ki, hogy a Forma-1-be kerülhet és óva intette német rajongóit attól, hogy túl magas elvárásokat támasszanak vele szemben.

Race winner Mick Schumacher, Prema Racing

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Ahogy arra már egy ideje számítani lehetett, Mick Schumachert jelentette be a Haas Forma-1-es csapata Nyikita Mazepin mellett a másik pilótájaként a következő szezonra, azaz valóban két újonccal vágnak neki 2021-nek.

Lehetett tehát számítani a bejelentésre, de mennyi ideje tudta Schumacher maga, hogy bemutatkozhat a Forma-1-ben? Mai sajtótájékoztatóján ezt a kérdést is megkapta: „Igazából a szocsi hétvége után már megkaptuk a híreket, hogy jók lehetünk.”

Még több F1 hír:

„Akkor azonban még nem volt semmi aláírva. Annyit tudtunk, hogy a dolgok jó irányba haladnak. Ennek megfelelően nem sokkal korábban szereztünk tudomást a bejelentésről, mint ti. Nagyszerű dolog. Ez volt az álmom, és hihetetlen, hogy valóra válik.”

Vannak persze akik szerint a név kötelez, és apja hét világbajnoki címe után fia debütálásával egyből arról beszélhetnek, hogy a rekord visszatérhet a családba. Schumacher ezeknek a túlságosan is optimista hangoknak is üzent:

 

„Még éppen, hogy csak bejelentettük” – mondta nevetve Schumacher. „Ezért vagyok most itt, de már nagyon várom, hogy jövőre Forma-1-es pilóta legyek, hogy mit tartogat a jövő.”

„Egyesek talán csökkenthetnék egy kicsit az elvárásaikat, nem hiszem, hogy győzelmekért fogunk harcolni jövőre, természetesen én is ezt akarnám! Ehhez azonban még dolgoznunk kell egy kicsit."

"Azonban mégiscsak ez lesz az első évem, először hozzá kell majd szoknom a dolgokhoz, hozzá kell szoknom a Forma-1-hez. Örülök, hogy ez végre nyilvánosságra került, hogy ott lehetek az F1-ben, illetve, hogy hamarosan munkába állhatok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Schumacher nem riválisként tekint Mazepinre
Következő cikk Russell a Mercedesben, két újonc a pályán - mutatjuk a Forma-1 Szahír Nagydíjának menetrendjét!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország