Schumacher a közös pont Alonso és Button legjobb F1-es emlékeiben

megosztás
hozzászólás
Schumacher a közös pont Alonso és Button legjobb F1-es emlékeiben
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. márc. 3. 10:53

Fernando Alonso és Jenson Button is régóta a mezőny tagja, elmondhatják, hogy többször is kiélezett csatát vívtak Michael Schumacher ellen - különösen igaz ez a kétszeres bajnok spanyolra. Az idei szezontól egy csapatban versenyeznek, és a jelenleg svájci otthonában gyógyuló Schumacher közös pont mindkettejük számára.

Button 2000-ben debütált a Williamsszel, összesen 12 pontot szerzett és a nyolcadik helyen zárta az évet. Egy nemrég készített interjúban elmondta, mi a legkellemesebb emléke karrierje eddigi szakaszából.

"A legnagyszerűbb élményem az volt, amikor kihajtottam a pályára Melbourne-ben, az első futamon a 2000-es szezonban, és még csak 20 éves voltam"- idézte fel Button a Mobil1-nek készített anyagban.

"Michael Schumacher mögött haladtam, aki akkor a Ferrarival versenyzett. Ő volt az első srác, én pedig épp mögötte mentem. Az évszak miatt televolt lehullott falevelekkel a pálya, és amikor átmentél rajtuk, az autó felkavarta őket, én pedig ott mentem mögötte ebben a levélfüggönyben, és azt gondoltam, ez a legnagyszerűbb dolog, amit átéltem. Valószínűleg egy szinten van az első cím és az első győzelem megszerezésével"- mondta a 2009-es bajnok.

Post by www.f1-live.hu.

Alonso 2005-ben és 2006-ban nyerte meg a bajnokságot, Schumacher egyike volt a közvetlen riválisoknak.

"Lehetőségem volt Michael ellen versenyezni - amikor én még gokartoztam, ő már az F1-ben volt, dominált, majd a Forma-1-ben szó szerint ellene versenyeztem, amikor a 2005-ben és 2006-ban megnyertem a címet. Határozottan a legjobb pillanatok az F1-es karrieremben"- mondta Alonso.

Következő Forma-1 cikk
Button szerint remek a Honda-motor vezethetősége, egyébként is jó irányba halad a gyártó

Előző cikk

Button szerint remek a Honda-motor vezethetősége, egyébként is jó irányba halad a gyártó

Következő cikk

A Mercedes röhögve verheti rommá az F1 mezőnyét: A W06 jobb, mint Chuck Norris

A Mercedes röhögve verheti rommá az F1 mezőnyét: A W06 jobb, mint Chuck Norris