Schumacher a Ferrariról: Fel tudnak zárkózni? Aligha...
Ralf Schumacher szerint a Ferrari keze a költségsapka miatt meg van kötve, így aligha fognak kilábalni a nehéz helyzetükből egyhamar.
Mint arról mi is beszámoltunk, a Ferrari 2010 óta nem kezdett olyan gyengén Forma-1-es szezont, mint ahogy idén tették. Az alakulat eddig dobogó nélkül áll 2023-ban, ráadásul csupán a 4. helyen tanyáznak a konstruktőri bajnokságban. Ralf Schumacher pedig vészjósló forgatókönyvet vázolt fel a közeljövővel kapcsolatban.
„A Ferrari fel tud zárkózni? Nem hiszem” – jelentette ki határozottan a hatszoros F1-es futamgyőztes a Sky Germany kérdésére. „Úgy vélem, a Ferrarinak még mindig vannak megbízhatósági problémái, és most nehéz lesz változtatni a koncepciójukon.”
Ralf Schumacher szerint azok a csapatok különösen nehéz helyzetben vannak, akik alapvető koncepciós problémáktól szenvednek, hiszen a költségvetési sapka megköti az alakulatok kezét a jelentős változtatásokban.
„Nem szabad elfelejtenünk, hogy most a költségvetési sapka alatt kell lenni. Tehát nincs sok lehetőségük arra, hogy annyi pénzt költsenek. Ezért is tarthat néha hosszabb ideig (a felzárkózás). Emellett három hét gyorsan eltelik, mert biztosnak kell lenned abban, hogy a fejlesztések is a megfelelőek.”
Ami az Ausztrál Nagydíjat illeti, Schumacher szerint főként a pálya karakterisztikájának volt köszönhető a maranellói alakulat éledezése. „A versenyen a Ferrari egy kicsit erősebb volt, de ez a pályának is köszönhető” – magyarázta.
„Láttuk tavaly, hogy a Ferrari teljesítménye szuper erősen indult, aztán gyorsan elhalványult. Fred Vasseurnek most mindezen kell dolgoznia (a fordítottján).”
Mike Krack pedig elmondta, hogy részben Sebastian Vettel érdeme is, hogy most itt tartanak…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.