Schumacher: 5-10 percen múlt, hogy lemaradtunk az időmérőről

A Haas versenyzője, Mick Schumacher elmondta, közel voltak ahhoz, hogy részt vegyenek a Magyar Nagydíj kvalifikációján, és ha jött volna egy piros zászlós periódus, akkor ki is mehettek volna a pályára.

Schumacher: 5-10 percen múlt, hogy lemaradtunk az időmérőről

Mick Schumacher a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésén a 11-es kanyarnál ütközött a falnak, ennek következményében pedig olyan súlyosan megsérült a kocsija, hogy ki kellett hagynia az időmérőt – korábban Monacóban is hasonlóan járt.

A Haas pilótája viszont elmondta, nem sokon múlt, hogy részt vegyen a kvalifikáción, pár perc kellett volna még ahhoz, hogy ő is pályára mehessen.

„Sajnos úgy ütköztem neki a falnak, hogy nagyon nehézzé vált a dolgunk, ugyanis nagyon megrongálódott a kocsi oldala. Tehát ismét azt mondom, ez egy szerencsétlen pillanat volt, mert így ismét lemaradtunk az időmérőről.”

Még több F1 hír:

„De nagyon-nagyon büszke vagyok arra, hogy a csapat nagyon közel került ahhoz, hogy időben megjavítsa az autót. Szerintem körülbelül 5-10 percre lett volna még szükségünk ahhoz, hogy részt vehessünk a kvalifikáción.”

„Elég lett volna egy piros zászló a Q1-ben, vagy bármi más, és akkor legalább egy kört futhattunk volna” – mondta a német versenyző.

Schumacher azt is elmondta, hogy a hátsó szárny és a magas gumihőmérséklet is hozzájárult a harmadik szabadedzésen történt balesetéhez.

 

„Az egész tulajdonképpen a 7-es kanyarban kezdődött. Nehéz helyzetben voltunk, mivel a határokat feszegettük a hátsó szárnnyal. Aztán jött a 9-es kanyar, ahol már a hétvége korábbi részeiben is többször megbicsaklott az autóm, így ott készen álltam arra, hogy korrigáljak.”

„Aztán amikor a 11-es kanyarba kanyarodtam be, elvesztettem a kocsi hátulját, és már csak utas voltam az autómban” – zárta a sajtótájékoztatón Schumacher, aki tehát a mezőny végéről várhatja a magyar futamot.

Vettel elmondta, kit támogat inkább a világbajnoki harcban…

megosztás
hozzászólás
Ezzel a körrel szerezte meg Hamilton a pole-t Magyarországon (videó)
Előző cikk

Ezzel a körrel szerezte meg Hamilton a pole-t Magyarországon (videó)

Következő cikk

Russell a 17. helye után: „Azt gondoltam, hogy a Q2 gyerekjáték lesz…”

Russell a 17. helye után: „Azt gondoltam, hogy a Q2 gyerekjáték lesz…”
Hozzászólások betöltése