BRÉKING

Sauber: Egy gyors 2013-as autót fogunk tesztelni Jerezben

Peter Sauber, a Sauber F1 Team egyedüli tulajdonosa rendkívül magabiztos, és szerinte Nicolas Hülkenberg és Esteban Gutiérrez egy gyors autóval lendülhet akcióba a 2013-as szezonban.A svájci istálló a Mercedeshez hasonlóan azt tervezi, hogy már az első kollektív teszten pályára küldi a jövő évi autóját.

Fotó: Sauber F1 Team
A Sauber idén mindenkit meglepett, hiszen a Ferrari motorral hajtott C31-es rendkívül versenyképes lett, miközben a McLarenhez szerződött Sergio Pérez és a japán csapattárs, Kamui Kobayashi is fel tudott állni a dobogóra.

Természetesen Hinwilben már gőzerővel folynak a munkálatok az új autón, mely a csapat eredeti tervei szerint február 5-én, Jerezben gurul pályára először.

„Nagyon magabiztos vagyok az új autót illetően. Miután a technikai szabályok nem változnak sokat jövőre, építhetünk az C31-esre. Jelenleg minden a terveink szerint halad. Meg vagyok győződve arról, hogy egy gyors autóval fogunk pályára gurulni február 5-én Jerezben.” – erősítette meg a svájci milliárdos Blick lapnak.

Sauber büszke a csapatára.

„Büszkék lehetünk arra, amit idén elértünk a csapattal. Vessük is csak egy pillantást a statisztikára: 2010-ben és 2011-ben 44 bajnoki pontot gyűjtöttünk össze, addig idén 126 egységet szereztünk. Négy alkalommal álltunk fel a dobogóra. Ez világosan jelzi, hogy egy nagy lépést tettünk meg előre a teljesítményt illetően. De azt is tudjuk, hogy még ennél is sokkal többet érhettünk volna el, miután az autónk a leggyorsabbak között volt. A problémát a hatékonyság és a konstans teljesítmény jelentette. Az okok változatosak voltak.”

„A legtöbb pontot azonban saját hibánkon kívül vesztettük. Gondolok itt különösen a Belgiumban történtekre, ahol Kamui Kobayashi és Sergio Pérez egy nagyszerű versenyt futhatott volna elöl. Az ilyen helyzetek ellen azonban semmit sem tehetsz.”

Sauber sokat vár az új versenyzőitől.

„Nico Hülkenberg
ről már nem kell sokat mondanom. Az eredményei magukért beszéltek az idei szezonban. Különösen mély benyomást tett rám, miután a szezon második felét uralni tudta a nagyon versenyképes csapattársa, Paul di Resta mellett. Az évadzáró Brazil Nagydíjon mutatott teljesítménye pedig csak inspirált minket.”


„Esteban Gutiérrez
már több éve a csapatunk tagja. Az elmúlt két esztendőben, mint teszt-és tartalékpilóta dolgozott a Forma-1-ben, és Indiában lehetőséget kapott arra, hogy autóba üljön az első szabadedzésen. Ezzel együtt többször tesztelte az autónkat. A tehetsége már korábban meggyőzött bennünket, máskülönben évekkel ezelőtt nem kaphatott volna szerződést a csapatnál.”

„Az nagyközönség számára Robin Frijns teszt-és tartalékpilótánk neve már nem olyan ismert, a sikerei azonban önmagukért beszélnek. A 21 éves holland az összes junior sorozatban sikeres tudott lenni, és nagy lehetőségek rejlenek benne.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari elnöke visszavág: Ecclestone néha nem tudja, hogy mit beszél… (FRISSÍTVE)
Következő cikk Versenyképes költségvetéssel és látványos háttérrel robbantana a Formula E

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország