BRÉKING

Sauber: A jövő top-csapata lehet a Formula-1-ben

A Sauber F1 Team a folytatásban még erősebb és versenyképesebb lenne. A svájci istálló célja, hogy 2012-ben az 5. helyen zárja a bajnokságot. Monisha Kaltenborn, a csapat vezérigazgatója nagyon bizakodó a jövőt illetően.

Fotó: Sauber F1 Team
Az idei év legnagyobb meglepetését a Sauber jelenti. Peter Sauber csapata átvészelte a BMW 2009-es kiszállását, és most erősebb, mint valaha.

A csapat 13 futamot követően kerek 100 ponttal a 6. helyen áll, megelőzve a 7. Force Indiát. Az indiai gárda 63 egységet birtokol. A Sauber komoly célokat fogalmazott meg az újabb sikeres hétvégét követően, és tekintve azt, hogy a 126 pontos Mercedes igencsak felemásan teljesít az idei évben, a svájciak odaérhetnek a konstruktőri 5. helyre.

„Nem igazán szeretnénk sok időt elvesztegetni a Belga Nagydíjat illetően. Egy kiváló időmérő edzést teljesítettünk, miközben a második, valamint a negyedik helyről kezdtük meg a versenyt. Végül egyetlen egy pont nélkül fejeztük be a hétvégét, de a dolgok nem a mi kezünkben voltak. A lehető leggyorsabban magunk mögött kellett hagynunk ezt a hétvégét. Monzában 20 pontot gyűjtöttünk, és igencsak megérdemeltük azt. Nagyon büszkék vagyunk az ott elért eredményünkre.” – fogalmazott Monisha Kaltenborn, a Sauber F1 Team vezérigazgatója.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a verseny napján nagyon erősen tudunk lenni. Malajziában például Sergio (Perez) a 15. helyről vágott neki a futamnak, ám végül 2. lett. Az igazságoz hozzátartozik az is, hogy az időjárási körülmények nem voltak szokványosak. Németországban Kamui (Kobayashi) a 12. kockáról rajtolt, és a 4. helyen ért célba. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy egy ennyire jó futamunk lesz Monzában.”

„A csapatunk egy jó autót épített meg az idei évre. A tavalyi évben tapasztalt gyenge pontok közül gyakorlatilag már egy sincs jelen a Sauber C31-Ferrariban. Folyamatos fejlesztés alatt áll az autó, ami egy nagyon magas szinten és rendkívül hatékonyan történik. Mindez egy nagyon nehéz időszak után valósult meg, amikor a BMW 2009-ben úgy döntött, kiszáll a sportból.”

„Rendkívül hatékonyan dolgozunk. A Barcelonában és Silverstone-ban bevetésre került csomagjaink jól működtek. Ezek a fejlesztések a várakozásainknak megfelelően működtek, miközben a számításaink is bejöttek. És még mindig van potenciál az autóban. A következő versenyeken több új fejlesztést fogunk kipróbálni. A hatékonyság jelenti számunkra a kulcsot a sikerhez. Az azonban egyértelmű, hogy minél nagyobb források állnak a rendelkezésünkre, annál intenzívebben tudjuk fejleszteni az autónkat, mely a teljesítményben is tükröződik.”


„Versenyről versenyre erősebbek vagyunk, és arra számítunk, hogy ez a folytatásban is így lesz. Egy ambiciózus célunk van a hátralévő versenyeket illetően. Az 5. helyet szeretnénk megszerezni a bajnokságban, ami komoly kihívást jelent számunkra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Mindig úgy állunk neki, hogy pontot kell szerezni
Következő cikk Fiatal versenyzők tesztje: boldog arcok a Ferrarinál és a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország